Barcelona: nem bűnös a Neymart a klubhoz csábító exelnök

MTI MTIMTI MTI
2019.04.24. 13:30
A spanyol bíróság szerdán közölte, hogy nem volt elég bizonyíték Rosell bűnösségére, akit így az ügyben érintett öt társával együtt – közte a feleségével, valamint ügyvédjével – felmentettek. Az 55 éves Rosellt azzal gyanúsították, hogy sikkasztásban és pénzmosásban segédkezett a Brazil Labdarúgó-szövetség korábbi elnökének, Ricardo Teixeirának, valamint, hogy a bevallottnál sokkal többe került Neymar 2013-as leigazolása.

A vád szerint a dél-amerikai válogatott 24 mérkőzésének közvetítési jogával kapcsolatos megállapodások, valamint a Nike-val megkötött reklámszerződése után összesen 20 millió euró (6.4 milliárd forint) nem a brazil szövetséghez került, hanem az ügyletekben közreműködőként résztvevő Rosell felesége, illetve ügyvédje számlájára, majd onnan egy részük Teixeira számlájára.

A spanyol államügyészség tavaly nyáron még 11 éves börtönbüntetést kért Rosellre, amit később hatra csökkentett. Az üzletember csaknem 22 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, gazdasági bűncselekmény miatt Spanyolországban korábban senkinek nem kellett még ilyen hosszú időt börtönben töltenie. A volt sportvezető szeretett volna szabadlábon védekezni, de az erre irányuló kérelmét 13 alkalommal utasították el.

Rosell 2010 nyarától 2014 januárjáig volt az FC Barcelona elnöke, tisztségéről azt követően mondott le, hogy nyilvánosságra kerültek Neymar szerződtetésének anyagi részletei. A vádak szerint Neymar – aki 2017-ben a francia PSG-hez távozott – megszerzése sokkal többe került annál, mint amennyit bevallottak a brazil csatár 2013-as átigazolásakor.

Legfrissebb hírek

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
10 órája

Barcelona: meghalt egy munkás a Camp Nou felújítása közben

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:35

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 22:19

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 13:51

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 19:59

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
2026.07.23. 11:22