Barcelona: Jordi Alba „igazolt”, gazdára talált a 24-es mez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.24. 23:02
Jérémy Mathieu, a Barcelona legújabb szerzeménye elmondta, először Jordi Alba kereste meg az átigazolással kapcsolatban.

„Mindent megtettem, hogy egyszer itt játszhassak, az egész pályafutásomat elismerték ezzel az átigazolással, hihetetlen érzés. Még sosem voltam ilyen motivált, izgulok, de minden pillanatát kiélvezem a helyzetnek" – mondta a bemutatásakor Mathieu a sajtótájékoztatón.Mathieu a sajtótájékoztatón.

Mint ismert, a katalánok szerdán szerződtették a franciát a Valenciától azt követően, hogy a klub kifizette a 20 millió eurós kivásárlási árat. A 30 éves védő négy évre írt alá.

„Először Jordi Alba keresett meg, és kérdezte meg, hogy nincs-e kedvem ide igazolni. Nagyjából egy hónapja beszéltem Luis Enriquével, aki meggyőzött, hogy itt mindenki hisz bennem. Nem szeretem csak úgy felrugdosni a labdát, az nem az én stílusom, imádom a Barcát, mivel imádok futballozni" – tette hozzá a védő, aki a hivatalos tájékoztatás szerint a 24-es mezt viseli majd a katalánoknál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik