Barcelona: ha nem jön össze a halasztás, Bartomeu lemondhat

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.26. 13:20
null
Van még visszaút Josep Maria Bartomeunak? (Fotó: AFP)
Tovább gyülekeznek a viharfelhők az FC Barcelona és Josep Maria Bartomeu elnök feje felett. A klub levelet küldött Pere Aragonesnek, a katalán kormány elnökhelyettesének, amelyben kérelmezi a bizalmi szavazás felfüggesztését. Mindeközben több lap is arról számol be, hogy amennyiben ez nem sikerül, a vezetőségi tagok hétfői gyűlése után lemondhat a klub első embere.

A RAC1 jelentette elsőként, hogy a klub még pénteken elküldte a halasztási kérelemről szóló első levelet. Erre nemleges válasz érkezett, így a klubvezetők újbóli átgondolást kértek. A Marca szerint eredetileg november első két napjára szerették volna összehozni a bizalmi szavazást, a katalán kormány meg is adta az ehhez szükséges engedélyeket, ám a Barcelona a folyamat összetettsége miatt további 15 napot kért.

A legutóbbi tervek szerint mindössze egyetlen szavazópontot állított volna fel a klub, ami a járványhelyzet miatt az egészségügyi hatóságok számára elfogadhatatlan volt – mindeközben a vezetők éppen a járványhelyzetre hivatkozva halasztanának. Alfredo Martínez legfrissebb információi szerint a vezetők minden igyekezete ellenére sem lesz halasztás.

Ezzel egy időben több lap, köztük a Sport arról ír, hogy hétfő délután a Barcelona vezetőségének tagjai megbeszélést tartanak, és amennyiben nincs előrelépés a voksolás áthelyezését illetően, Bartomeu és a klubvezetők távozhatnak pozíciójukból.

Mint ismert, a Barcát 2014 óta irányító, 2021-ben mindenképpen leköszönő elnök az utóbbi időben rengeteg kritikát kapott a klub nem megfelelő dirigálása miatt, a Lionel Messi távozásáról szóló hercehurca csak olaj volt a tűzre. A bizalmatlansági indítvány eredményeképp már korábban összegyűlt a szükséges mennyiségű aláírás ahhoz, hogy a távozásáról szóló szavazást kiírják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik