Barcelona: gigászi lesz a 2016-os költségvetés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.22. 18:40
Az FC Barcelona labdarúgócsapatának gazdasági ügyekben illetékes elnökhelyettese, Susana Monje bejelentette, hogy rekordméretű költségvetést állított össze az egyesület, és így jövőre egészen biztosan lesz pénz új igazolásokra, és Neymar szerződésének meghosszabbítására is.

Monje elmondása szerint a közgyűlés elé beterjesztendő költségvetés 633 millió euróra rúg, amely klubrekordot jelent, és így lesz anyagi forrás, hogy meghosszabbítsák Neymar kontraktusát: a jelenlegi bérkeret 380 millió euró, és ez alatta marad a mostani költségvetés (595 millió euró) 70 százalékának, ahogyan azt a FIFA előirányozta gazdasági Fair Play-előírásában.

Az elnökhelyettes asszony elárulta azt is, hogy jelentős tartalékokkal rendelkeznek, ezt lehet felújításokra vagy a keret megerősítésére is fordítani, ha ez utóbbira igényt tart az edzői stáb, tehát nincsenek anyagi gondjai a Barcelonának.

A klub elnöke, Josep Maria Bartomeu ugyanakkor bejelentette, hogy meghosszabbította a szponzori szerződést a katari Qatar Airwayszel, amely évi 35 millió eurót fizet a katalánoknak, de a cég megduplázza jövőre ezt a summát – a bérkeret pedig ezzel a lépéssel akár 420 millió euróra is rúghat.

Kell is a szabadabb anyagi mozgástér, a PSG-s szélső, az argentin Ezequiel Lavezzi például olasz lapok szerint jövő nyártól a Barcában folytatja, évi négymillió eurós honoráriumért.

Legfrissebb hírek

Ancelotti: A hatodik címért megyünk Amerikába

Foci vb 2026
2025.11.13. 14:04

Videó: amikor a barcelonai romantikát Lionel Messi zavarja meg...

Spanyol labdarúgás
2025.11.12. 10:22

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 14:53

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22
Ezek is érdekelhetik