Barcelona: Gerardo Martino az új vezetőedző - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.23. 11:51
null
Gerardo Martino itt még Paraguay szövetségi kapitányaként (Fotó: Action Images)
Kedden hivatalossá vált, amit a spanyol lapok már hétfő este biztosra vettek: az argentin Gerardo Martino lett a spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) rajtjára készülő Barcelona vezetőedzője.

 

A katalán klub hivatalos honlapján közzétett bejelentés szerint két évre szóló szerződést kötöttek az 50 esztendős argentin szakemberrel, aki az elmúlt szezonban a Newell’s Old Boys vezetőedzője volt, és csapatával megnyerte a tavaszi argentin bajnokságot (Torneo Final), valamint bejutott a Libertadores-kupa elődöntőjébe. Martinót hamarosan Barcelonába várják, hogy aláírja a szerződését, és hivatalosan is bemutathassák.

AZ ELSŐ REAKCIÓK

A barcelonai Sport úgy véli, hogy Sandro Rosell klubelnöknek „alaposan meg kell magyaráznia ezt a kinevezést, amely némi kockázatot rejt magában”. A lap szerint a döntés mindenesetre jól illusztrálja azt a hatalmas befolyást, amire Lionel Messi szert tett teljesítményével, góljaival.

A madridi AS kicsit epésen megjegyzi, hogy a kinevezés „jó hír Messinek, akinek elég nehéz nyara van” az őt ért adóelkerülési vádak miatt.

„Martino majdnem minden meccset meg fog nyerni a Barcával – idézi a madridi Marca José Yudicát, aki a nyolcvanas években dolgozott edzőként az argentin Newell’s Old Boysnál, akkoriban, amikor Martino játékoskarrierje még javában tartott. – Elképzelhetetlen, hogy ne legyen sikeres azzal a csapattal. Általában nagyon keményen dolgozik, a jó futball elkötelezettje.”

A nemzetközi sajtó idézi a két barcelonai sportlap rögtönzött online közvélemény-kutatásának éppen aktuális állását: ezek szerint az El Mundo Deportivo olvasóinak 60 százaléka egyetért Martino kinevezésével, ugyanez az arány a Sportnál 47 százalékos – e lap olvasóinak enyhe többsége szívesebben látta volna Luis Enriquét a Barca kispadján.

A barcelonai Sport értesülései szerint kedd reggel Sandro Rosell házában gyűltek össze az FC Barcelona vezetőségi tagjai, hogy meghallgassák Andoni Zubizarreta sportigazgatót a vezetőedzőnek kiszemelt Martinóról, és meghozzák a végső döntést.

A Barcelona hivatalos honlapján közölt életrajzban a támadófutball, a kreativitás és a csapatjáték iránt elkötelezett szakemberként jellemzik Gerardo „Tata” Martinót, aki eddig bátran nyúlt a mindenkori klubja utánpótlásából felhozott fiatalokhoz, és előszeretettel alkalmazza a letámadás fegyverét – vagyis futballfilozófiája a jelek szerint passzol a Barcánál megszokotthoz.

A Lionel Messihez, a Barca argentin sztárjához hasonlóan rosariói születésű Martino játékoskarrierje java részét a Newell’s Old Boysban töltötte, háromszor bajnok lett, és egy szurkolói szavazáson őt választották meg a klub legjobb huszadik századi labdarúgójának.

Edzőként főként Paraguayban volt sikeres. A Libertaddal háromszor, a Cerro Portenóval egyszer bajnok lett, majd öt évig (2006–2011) Paraguay szövetségi kapitánya volt – ebből a pozíciójából választották meg Dél-Amerika legjobb edzőjének 2007-ben.

Érdekesség, hogy Martino életrajzában egy Barcelona már szerepel: 1996-ban az ecuadori SC Barcelonában zárta le játékos-pályafutását.

Mint arról beszámoltunk, a daganatos betegséggel kezelt Tito Vilanova a napokban egészségi állapota miatt lemondott a katalán klub vezetőedzői posztjáról.

Martino Helenio Herrera (1958–60, majd 1980–81), Roque Olsen (1965–67) és César Luis Menotti (1983–84) után a Barcelona negyedik argentin vezetőedzője.

SZAVAZÁS

Ön szerint jó döntést hozott a Barcelona Gerardo Martino kinevezésével?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik