Barcelona: fordulat? Messi mégis maradhat – sajtóhír

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.03. 11:42
null
Lionel Messi mégis maradhat a Barcában (Fotó: AFP)
Martín Arevalo, az argentin TyC Sports újságírójának információja szerint Lionel Messi csütörtökön hozza meg a végleges döntését a jövőjéről, azaz arról, hogy egyelőre marad, vagy már az idén távozik az FC Barcelonától.

 

Mint ismert, az FC Barcelona ikonja nemrégbejelentette távozási szándékátklubjánál, majd az idény előttikoronavírusteszten sem jelent meg. Argentin újságírók szerint azonban fordulat állt be az ügyben, és jelenleg 90 százalék rá az esély, hogy Messi még egy idényt marad, és csak 2021-ben, a szerződése lejártakor távozik a Barcától.

Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke és Lionel Messi édesapja, Jorge szerdán találkozott egymással. Az egyeztetésen állítólag elhangzott, hogy a klub nem hajlandó tárgyalni Messi eladásáról, mert továbbra is nagyon szeretnék, ha maradna, és teljes mértékben számítanak rá. Ráadásul a Mundo Deportivo beszámolója szerint Bartomeu új, kétéves szerződést ajánlott Messi képviselőinek.

Mint beszámoltunk róla, a La Liga közleménye szerint Messi csak akkor távozhat idén nyáron a Barcától, ha kifizetik a 700 millió eurós kivásárlási árát.

Mindenesetre Martín Arevalo szerint a hatszoros aranylabdás klasszis csütörtökön hoz végleges döntést a jövőjéről. Alfredo Martínez spanyol újságíró információja szerint egyelőre nem született meg a döntés, Messi csütörtök délután egyeztet édesapjával a következő lépésekről.

Card

Card

Legfrissebb hírek

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Hátránnyal indított, végül négyet vágott és nyert Prágában az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 22:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A Real Madridot búcsúztató kiscsapat vendége lesz a Barca a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 14:29
Ezek is érdekelhetik