Barcelona: Fabregas beszélt Messivel, szerinte egyértelmű az argentin szándéka

M. D.M. D.
2020.04.20. 10:18
null
Fabregas (balra) három évig volt Messi játékostársa a Barca első csapatában (Fotó: AFP, archív)
Cesc Fabregasnak semmi kétsége sincs afelől, hogy gyerekkori jó barátja és volt csapattársa, Lionel Messi az FC Barcelonánál fejezi majd be a pályafutását.

 

„Beszéltem Messivel, mindig is az volt a terve, hogy az FC Barcelonánál fejezze be a pályafutását. Sok minden történhet a klubnál, de teljes meggyőződésem, hogy a Barcából vonul majd vissza” – mondta Fabregas a Cadena COPE spanyol rádióállomásnak. Nemrégiben hasonló álláspontot fogalmazott meg Quique Setién, a katalán klub vezetőedzője, aki szintén úgy véli, hogy a Barcát érintő visszás ügyek ellenére Messi nem esik gondolkodóba a maradást illetően.

Fabregast arról is megkérdezték, hogy visszavonulása után el tudná-e képzelni magát a Real Madridnál edzői pozícióban. A spanyol középpályást játékos-pályafutása során állítólag többször is megpróbálta szerződtetni a királyi alakulat, de mindig elutasította a lehetőséget, hogy aláírjon a Barca legfőbb riválisához.

„Soha nem mondhatod, hogy soha, ezt nagyon jól tudom – felelte az AS Monaco világbajnok és kétszeres Európa-bajnok labdarúgója. – Edzőként más a helyzeted, mint játékosként, mert akár harminc csapatot is irányíthatsz karriered során. A futballisták szerződése hosszabb távra szól, ám ha edző vagy, valószínűleg több lehetőség közül válogathatsz, mert akár két nap után is meneszthetnek.”

A 32 éves Fabregas tavaly januárban igazolt át a hercegségbeli klubhoz, szerződése 2022 nyaráig érvényes.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
8 órája

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08