Barcelona: Depressziós voltam a vb-döntő előtt - Iniesta

2014.03.29. 13:23
Andrés Iniesta, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok labdarúgója elárulta, hogy a 2010-es vb előtt depresszióval küzdött sérülése és magánéleti gondjai miatt.

„Enyhe depresszióm volt, de ilyenen mindenki keresztül mehet az életében, ugye? Volt néhány összesűrűsödő magánéleti problémám, és fizikailag sem voltam rendben, ezért törékenynek éreztem magam” – nyilatkozta a So Foot magazinnak a Hollandia elleni világbajnoki döntőt hosszabbításban eldöntő középpályás.

„A gólszerzés a döntőben viszont együtt járt azzal, hogy csupa pozitív szó került be a szótáramba. Mielőtt ellőttem a labdát, meg kellett várnom, hogy lepattanjon. Ha nem várok ki, nem találok be. Engedtem, hogy a gravitáció megtegye a dolgát, aztán betaláltam. Igazából Newton érdeme” – mondta szerényen a találatról a Barca játékosa.

Iniesta elárulta azonban azt is, hogy nem a vb előtti időszak volt a legnehezebb életében, hanem az, amikor szülőfalujából a La Masiára került. „A legkeményebb tapasztalás azokban a hónapokban ért. Hónapokig tartott az akklimatizáció. Amikor esténként az ágyamba kerültem, zokogtam. Semmiben sem voltam biztos azon a nyáron. De ha nem tértem volna vissza Barcelonába, akkor ma megbánással élnék” – emlékezett vissza 12 éves korára a katalán futballista, aki az interjúban azt is elárulta, csodálta Zinedine Zidane játékát, de az idolja Michael Laudrup volt.

„Amikor a játékát néztem, nem voltam tisztában az idővel. Mindegy volt nekem, hogy gólt szerzett vagy sem, a mozdulatai önmagában látványosak voltak számomra” – mondta a spanyolok hőse.

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.05.18. 22:53

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 14:49

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18
Ezek is érdekelhetik