Barcelona: Bartomeu szerint Quique Setién marad az edző

2020.07.07. 15:27
null
Setién (középen) dirigálhat jövőre is (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu egy keddi rádióinterjúban kifejtette, nem bánta meg, hogy januárban Ernesto Valverde helyére a 61 éves Quique Setiént nevezte ki vezetőedzőnek, aki azóta vegyes eredményekkel ugyan, de megpróbálta megreformálni az együttes játékát.

„Setién nyilvánvalóan folytatja a munkáját. Nagyon elégedett vagyok a csapat játékának alakulásával, az utóbbi néhány mérkőzésen látszott a Setién tevékenységével bekövetkezett javulás. Nem bánom Valverde menesztését, a csapatnak lökésre volt szüksége, Setién új gondolatokat és érzéseket hozott magával” – mondta Bartomeu a RAC1 rádiónak.

Az FC Barcelona a koronavírus-járvány miatti leálláskor még kétpontos előnnyel vezette a La Ligát, az újrakezdés óta azonban többször is döntetlent játszott, amit a nagy rivális Real Madrid kihasznált, és négy ponttal meglépett.

„Természetesen megnyerhetjük a bajnokságot, matematikailag ez még lehetséges, és az utolsó napig meg is kell őrizni a reményünket. A saját játékunkra kell összpontosítanunk, meg kell próbálnunk megnyerni a mérkőzéseket, miközben jól futballozunk és fejlődünk” – nyilatkozott Setién, akiről az elmúlt hetekben olyan hírek jelentek meg, hogy a következő szezonban már nem ő lesz a Barca vezetőedzője.

Lehetséges utódjaként képbe került Xavi, a klub korábbi világ- és Európa-bajnok középpályása, aki maga is úgy nyilatkozott, hogy most már készen áll az FC Barcelona irányítására. Ugyanakkor a hétvégén megújította a következő idényre szóló vezetőedzői szerződését a katari al-Szadd labdarúgócsapatánál.

Legfrissebb hírek

Barcelona: meghalt egy munkás a Camp Nou felújítása közben

Spanyol labdarúgás
1 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
19 órája

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:51

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 19:59

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16