Barca: Bartomeu szerint eddig 200 millió eurót bukott a klub

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 20:56
null
Bartomeunak nincs sok oka az örömre (Fotó: AFP)
Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona klubelnöke szerint a katalán együttes a márciustól júniusig terjedő, négy hónapos időszakban 200 millió eurótól (69 milliárd forinttól) esett el.


„Európában minden nagyobb klub hasonló nagyságrendben érintett. És nem egy évig tart majd, amíg egyenesbe kerülünk, hanem három-négy esztendeig” – mondta Bartomeu a Sport című lapnak. A klubvezér a 2020–2021-es szezonról szólva hozzátette, hogy 1.1 milliárd eurós bevételre számítottak, de ennek talán a 30 százalékát érik majd el.

„Amennyiben nem javul a világban a járványhelyzet, akkor továbbra sem lesznek nézők a stadionokban, nem nyithatnak ki a múzeumok, a boltok, így az a pénz, amire számítottunk, amivel terveztünk, továbbra sem jut el hozzánk” – közölte. Hozzátette: mindez a klubvezetés részéről a közeljövőben a lehető legszigorúbb gazdálkodást követeli meg.

„Alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy mely beruházások nélkülözhetetlenek és melyeket halaszthatjuk” – mondta az elnök. Az ilyen beruházások közé tartoznak a nagy igazolási transzferdíjak is, Bartomeu ezekkel kapcsolatban is nyilatkozott.

„Neymar? A jelenlegi helyzetben lehetetlen a megszerzése, és a Paris Saint-Germain sem akarja őt eladni” – mondta a brazil játékos szerződtetéséről Bartomeu. Neymar 2017 nyarán hagyta el a katalánokat, és igazolt világrekordot jelentő 222 millió euróért a PSG-hez. A támadóval kapcsolatban már tavaly nyáron is írtak esetleges barcelonai visszatéréséről, amelyből aztán nem lett semmi. A téma rövid ideig idén nyáron is terítékre került a sportsajtóban.

Sokáig az argentin Lautaro Martínez szerződtetése tűnt az FC Barcelona legnagyobb nyári fogásának – olasz sportlapok tényként közölték a megállapodást –, az Internazionale játékosának megszerzésére azonban egyre kevesebb az esély.

„A Barcelona egyeztetett az Interrel Lautaróról, de a tárgyalások megszakadtak. A helyzet nem igényelne nagy befektetést” – mondta.

Bartomeu azt is elárulta, hogy fegyelmi eljárást indítottak a Juventushoz szerződő Arthurral szemben, miután a brazil középpályás nem tért vissza vakációjáról.

„Megállapodtunk vele abban, hogy amíg a Bajnokok Ligájában véget nem ér a szereplésünk, addig nálunk marad és játszik. A segítségünkre lehetne” – mondta Bartomeu. A katalánok szombaton a Napolit fogadják a BL-nyolcaddöntő visszavágóján, a februári első meccs 1–1-gyel zárult.

Arthur ragaszkodott ugyan a katalán klubhoz – ezt nyilatkozataiban többször jelezte is –, a Barcelona viszont azon játékosok közé sorolta, akiket nyáron adott esetben csereügyletbe lehetne bevonni. A brazil középpályás így került a Juventushoz, amelytől a katalánok megszerezték a bosnyák Miralem Pjanicot. Mindkét játékos hivatalosan szeptember első napjától kerül új csapatába.

A Barcelona az újrakezdést követően hullámzóan teljesített a bajnokságban, így végül a második helyen zárt a nagyot hajrázó Real Madrid mögött.

Legfrissebb hírek

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

„Kemény szavak” – Calhanoglu közleményben reagált Lautaro Martínez verbális támadására

Olasz labdarúgás
2025.07.01. 14:39

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Lautaro Martínez dörgedelmes nyilatkozatban ment neki csapattársának, de nem mondott nevet

Klub-vb
2025.07.01. 10:50

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21
Ezek is érdekelhetik