Barcelona: Alba ezért kapott pirosat; a bíró elnézést kért?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.26. 12:11
null
Jordi Alba értetlenül áll(t) a kiállítása előtt (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában a listavezető FC Barcelona idegenben 2–0-ra megverte városi riválisát, az Espanyolt. A második félidő elején kiállított Jordi Alba piros lapjának jogosságát maga a vétkes, valamint Sergio Busquets is megkérdőjelezte, míg Antonio Mateu Lahoz játékvezető a meccs után állítólag elnézést kért a hazai csapat játékosaitól. A bíró jegyzőkönyvében egyébként ellentmondás van a televíziós felvételeken látottakkal...

A spanyol válogatott balhátvéd az 54. percben a labdáért folytatott harc végén egy kézlegyintéssel megfűszerezve szóvá tette Mateu Lahoznál, hogy kirúgást, és nem szögletet ítélt, amit a játékvezető sárga lappal szankcionált.

VERMAELEN FELÉPÜLT

Hamarosan bemutatkozhat a Barcelona első csapatában Thomas Vermaelen, aki sorozatos sérülései miatt még egyszer sem lépett pályára a katalánok színeiben. A belga válogatott védő megkapta az orvosok engedélyét a játékra, így most már csak Luis Enriquén múlik, hogy mikor debütál a Barcában. A combsérüléséből felépülő Vermaelent a nyáron 18 millió euróért szerződtette a Barcelona az Arsenaltól, ám a játékos azóta nem volt bevethető állapotban.

„Mindig ugyanaz, mindig én” – felelt Jordi Alba, akit ezt követően az öltözőbe küldött a játékvezető. A televíziós felvételek tanúsága alapján Lahoz az első sárga lap után azonnal kiállította a Barcelona játékosát, ám a bírói jelentésben az szerepel, hogy Albának két sárga miatt kellett elhagynia a pályát.

„Az első sárgát reklamálásért kaptam, mert szerintem nem kirúgásnak, hanem szögletnek kellett volna következnie. Annyit mondtam, hogy »mindig ugyanaz, mindig én«, semmi mást. Mindig akadnak problémáim, amikor Mateu Lahoz vezeti a meccsünket. Rendszerint próbálok udvariasan beszélni vele, de mindig reagál valamit. Heves vérmérsékletű ember vagyok, ám senkivel szemben sem voltam tiszteletlen” – emlékezett vissza az esetre Jordi Alba, aki a Getafe elleni keddi bajnokit biztosan kihagyja eltiltás miatt.

„A második sárga számomra abszurd volt. Ismerjük a játékvezetőt, ő akart lenni a főszereplő” – állt ki csapattársa mellett Sergio Busquets.

JORDI ALBA KIÁLLÍTÁSA

A Cadena Cope értesülései szerint Mateu Lahoz a mérkőzést követően az öltözőfolyosón elnézést kért az Espanyol játékosaitól, a szünetben ugyanis a visszajátszásokból látta, hogy Lionel Messi gólját megelőzően Luis Suárez lesen tartózkodott, mégis megadta a találatot.

A katalánok ebben a szezonban a 20. idegenbeli győzelmüket aratták, amivel megdöntötték a 2010–2011-es és a 2012–2013-as szezonban felállított klubrekordot.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
33. FORDULÓ

Atlético Madrid–Elche 3–0 (Griezmann 55., 77., Raúl García 63.)
Getafe–Levante 0–1 (Casadesús 35.)
Espanyol–FC Barcelona 0–2 (Neymar 17., Messi 25.)
Real Sociedad–Villarreal 0–0

A VASÁRNAPI PROGRAM
12.00: Málaga–-Deportivo La Coruna (Tv: Sport1)
17.00: Almería–Eibar
19.00: Sevilla–Rayo Vallecano (Tv: Sport1)
21.00: Celta Vigo–Real Madrid (Tv: Sport1)

Az állás
1. FC Barcelona 33 26 3 4 91–19 +72 81
2. Real Madrid 32 25 1 6 95–28 +67 76
3. Atlético Madrid 33 22 6 5 64–26 +38 72
4. Valencia 32 19 8 5 56–25 +31 65
5. Sevilla 32 19 6 7 58–37 +21 63
6. Villarreal 33 14 11 8 44–30 +14 53
7. Málaga 32 13 7 12 35–38 –3 46
8. Athletic Bilbao 33 13 7 13 33–37 –4 46
9. Celta Vigo 32 11 9 12 37–34 +3 42
10. Espanyol 33 11 9 13 39–42 –3 42
11. Rayo Vallecano 32 13 2 17 38–59 –21 41
12. Real Sociedad 33 9 12 12 36–43 –7 39
13. Getafe 33 10 6 17 28–46 –18 36
14. Elche 33 9 7 17 27–57 –30 34
15. Levante 33 8 8 17 31–60 –29 32
16. Eibar 32 8 7 17 28–44 –16 31
17. Deportivo La Coruna 32 6 10 16 28–51 –23 28
18. Almería 32 7 7 18 27–52 –25 28
19. Granada 32 4 13 15 21–57 –36 25
20. Córdoba 33 3 11 19 21–52 –31 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik