Barcelona: Afellayt és Krkicet adnák Fabregasért a BL-döntő másnapján

Vágólapra másolva!
2011.05.19. 23:43
Címkék
Az El Mundo Deportivo értesülései szerint az FC Barcelona a május 28-i, Manchester United elleni Bajnokok Ligája döntőjét követő nap ajánlatot tesz az Arsenal spanyol labdarúgójáért, Cesc Fabregasért.

A hírek szerint a katalánok 35 millió eurót, valamint két játékost adnának a londoni gárda csapatkapitányáért. A spanyol lap szerint a két futballista nem más, mint a télen mindössze három millió euróért szerződtetett Ibrahim Afellay, akit Arsene Wenger már korábban is figyelt, valamint a Barca saját nevelésű támadója, Bojan Krkic.

Wenger nemrég kijelentette, hogy a nyáron minden erejével azon lesz, hogy Fabregast az Arsenalnál tartsa.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
2 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
3 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
3 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik