Barcelona: Adriano „egy szintre került” Messivel és Neymarral

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.04. 18:06
A spanyol hatóságok adócsalással vádolják az FC Barcelona labdarúgóját, Adrianót, aki a gyanú szerint 646 ezer euró (202 millió forint) adót nem fizetett be 2011-ben és 2012-ben.

A 31 esztendős védő 2010-ben a Sevillából igazolt a katalán egyesülethez. A vádak szerint 2011-ben mintegy 189 ezer euró, egy évvel később 456 ezer euró adó befizetését kerülte el egy madeirai offshore-cégen keresztül. Az adóhatóság közleménye szerint Adriano március 7-én a teljes hátralékot befizette, így a bírónak kell döntetnie az eljárás esetleges megszüntetéséről.

Nem Adriano az egyetlen Barcelona-játékos, akivel kapcsolatban vizsgálódik a spanyol adóhivatal. Javier Mascherano januárban egy év börtönt és 800 ezer eurós pénzbüntetést kapott, miután tavaly októberben elismerte a bíróság előtt, hogy 2011-ben és 2012-ben körülbelül 1.5 millió eurót nem fizetett be a spanyol adóhatóságnak. Ennek ellenére valószínűleg nem kerül rács mögé, mivel Spanyolországban a két évnél rövidebb időtartamú büntetések esetében nem feltétlenül kell börtönbe vonulni.

Az ötszörös aranylabdás Lionel Messit – édesapjával, egyben menedzserével együtt – azzal vádolják, hogy 2007 és 2009 között 4.1 millió eurót nem fizetett be a spanyol államkasszába. Jorge Horacio Messi, a futballista apja azóta ötmillió eurót már befizetett adóhátralék címén. Ha őt és fiát bűnösnek találják a háromrendbeli adócsalásban a május 31-én kezdődő bírósági tárgyaláson, akár két év börtönt is kaphatnak.

Neymar, illetve hozzátartozói számláin tavaly szeptemberben 48 millió dollárnyi (13.6 milliárd forint) összeget fagyasztott be a Sao Paulo állami bíróság, mert a 23 éves csatár 2011 és 2013 között – még a Santos játékosaként – feltételezhetően mintegy 16 millió dollárnyi adót nem fizetett be.

Az FC Barcelona korábbi elnöke, Sandro Rosell 2014 januárjában mondott le a Neymar átigazolásával kapcsolatban kirobbant adócsalási ügy miatt, amelyben a klubot jelenleg vezető Josep Maria Bartomeu is gyanúsított.

Legfrissebb hírek

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
2 órája

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
Tegnap, 7:47

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24
Ezek is érdekelhetik