Barcelona: a vb után bejelentik a chilei szerződtetését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.22. 21:56
A chilei válogatott és a Real Sociedad kapusa, Claudio Bravo édesapjának elmondása szerint a Barcelona közvetlenül a világbajnokság után bejelenti a fia szerződtetését.

Spanyol lapértesülésekre hivatkozva már korábban beszámoltunk róla, hogy a 31 éves kapuvédő a katalánoknál folytatja pályafutását, a futballista édesapja pedig megerősítette az információkat.Spanyol lapértesülésekre hivatkozva már korábban beszámoltunk róla, hogy a 31 éves kapuvédő a katalánoknál folytatja pályafutását, a futballista édesapja pedig megerősítette az információkat.

„Barcelona? Mindent aláírtunk, a világbajnokság után azonnal hivatalossá válik az átigazolás” – nyilatkozta a családtag.

A baszkok hozzávetőlegesen 12 millió eurót kapnak a játékosért, aki nem második számú kapusnak érkezik Barcelonába, hanem azért, hogy megküzdjön Marc-André ter Stegennel a kezdőcsapatbeli tagságért.

Bravo jelenleg a brazíliai világbajnokságon vesz részt, amelyen bejutott hazája nemzeti csapatával az egyenes kieséses szakaszba – a Hollandia elleni mérkőzés eredményétől függetlenül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik