Barca: Shakira és Piqué már nem alkotnak egy párt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.17. 13:31
Több spanyol médium számolt be a váratlan hírről (írja a Bild), mely szerint Shakira és a Barcelona labdarúgója, Gerard Piqué már nem alkot egy párt. Az érintettek még nem erősítették meg, de nem is cáfolták a híresztelést.

Az álompár 2010-ben jött össze, azóta két gyermekük született. Milan négyéves, Sasha pedig kettő.

Az állítólagos szakítás hátterében az időhiány állhat. Az énekesnő novemberben kezdi meg európai turnéját, amely 2018 februárjáig tart majd.

Többen kiszúrták, hogy az Espanyol ellen Piqué már nem a szokásos módon ünnepelte a találatát. A védő a kezeit rendszerint keresztbe teszi és ujjaival két kettest mutat. Az ok egyszerű, Shakirának február másodikán van a születésnapja, csakúgy mint a futballistának.

A barcelonai rangadón viszont Piqué csak egy kettest mutatott, a másik kezével pedig csak a középső ujját mutatta fel.

Mindennek vége?


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik