Barca: nem akármilyen szerződést kínálnak Iniestának

Vágólapra másolva!
2017.03.15. 09:22
Spanyol lapértesülés szerint az FC Barcelona hamarosan meghosszabbítja Andrés Iniesta szerződését.

A 32 esztendős középpályás jelenlegi megállapodása a 2017–2018-as szezon végén lejár a Barcelonánál. A Marca úgy tudja, a katalán klub még a mostani idény vége előtt új szerződést köt a csapatkapitánnyal, aki további két évre írhat alá (valamint plusz egy évre opcionálisan).

Ám a Barcelona elöljárói azt szeretnék, ha Iniesta – aki több, mint húsz éve a gránátvörös-kékek igazolt labdarúgója – visszavonulása után a klub világhírű akadémiáján, a La Masián vállalna vezetői tisztséget, s ezt az új szerződésben rögzíteni kívánják.

A Fuentealbillában született világ- és Európa-bajnok futballista a Barcelonában nevelkedett, 2002-ben mutatkozott be a felnőttcsapatban, amelyben azóta 403 élvonalbeli bajnokin lépett pályára.

Iniesta 1996-ban – 12 évesen – került a La Masiára, 2002-ben Louis van Gaal vezetőedző kezei alatt debütált a „nagyok” között. A 115-szörös válogatott mindent megnyert a Barcelonával, amit lehetett, igazi ikonná vált az évek során, a Bajnokok Ligájában a Chelsea-nek lőtt bombagólja a Stamford Bridge-en pedig az egyik legemlékezetesebb találat a Barca történetében.

Marca úgy tudja, a katalán klub még a mostani idény vége előtt új szerződést köt a csapatkapitánnyal, aki további két évre írhat alá (valamint plusz egy évre opcionálisan).

Ám a Barcelona elöljárói azt szeretnék, ha Iniesta – aki több, mint húsz éve a gránátvörös-kékek igazolt labdarúgója – visszavonulása után a klub világhírű akadémiáján, a La Masián vállalna vezetői tisztséget, s ezt az új szerződésben rögzíteni kívánják.

A Fuentealbillában született világ- és Európa-bajnok futballista a Barcelonában nevelkedett, 2002-ben mutatkozott be a felnőttcsapatban, amelyben azóta 403 élvonalbeli bajnokin lépett pályára.

Iniesta 1996-ban – 12 évesen – került a La Masiára, 2002-ben Louis van Gaal vezetőedző kezei alatt debütált a „nagyok” között. A 115-szörös válogatott mindent megnyert a Barcelonával, amit lehetett, igazi ikonná vált az évek során, a Bajnokok Ligájában a Chelsea-nek lőtt bombagólja a Stamford Bridge-en pedig az egyik legemlékezetesebb találat a Barca történetében.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
17 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
17 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
23 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik