Barca: „Mindig is Dani Alveshez szerettem volna hasonlítani”

Vágólapra másolva!
2014.08.29. 21:10
null
A Barcelona péntek délután bemutatta új szerzeményét, a Sao Paulótól érkező Douglast (Fotó: Reuters)
A Barcelona hivatalos sajtótájékoztató keretében mutatta be legújabb játékosát, a Sao Paulótól érkező brazil jobbhátvédet, Douglast, aki ötéves szerződést kötött a katalánokkal, kivásárlási árát pedig 30 millió euróban szabták meg.

 

A Barcelona sportigazgatója, Andoni Zubizarreta elárulta, négy plusz másfél millió eurót fizetnek a 24 éves játékosért. A négymilliós vételáron felül a spanyolok Douglas minden harmincadik meccse után 500 ezer eurót utalnak a Sao Paulo bankszámlájára, egészen addig, amíg a végleges összeg el nem éri az 5.5 millió eurót.

A 171 centiméter magas játékos szerződésében 30 milliós kivásárlási árat rögzítettek, amely a játszott meccsek függvényében maximum 60 millióig emelkedhet.

„Évek óta figyelemmel kísértük Douglas teljesítményét. A megfigyelőink először 2012-ben jelentettek róla. A négy- és a háromvédős rendszerben, sőt a középpályán is hasznára lehet a csapatnak, a szerződtetésének köszönhetően nagyobb taktikai repertoárral rendelkezünk. Terveztük, hogy kölcsönadjuk, de Luis Enriquével egyeztetve végül úgy döntöttünk, hogy megtartjuk, így nálunk adaptálódhat az európai labdarúgáshoz” – mondta Zubizarreta.

„Douglas megszerzése nem gátolja Montoya fejlődését, továbbra is bízunk benne. Az edzőnknek szerettünk volna több variációs lehetőséget biztosítani” – tette hozzá a katalánok elöljárója, aki nem jelentette ki, hogy véglegesnek tekinthető a Barcelona kerete.

A sportvezető azt is elárulta, hogy Alex Song ügyében közel a megegyezés egy meg nem nevezett csapattal.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Alig várom, hogy bekapcsolódjak az edzésmunkába. Gyerekkorom óta arról álmodtam, hogy a Barcelonában játsszak. Dani Alves kiváló játékos, nagyon nehéz vele párhuzamba állítani engem. Mindig is hozzá szerettem volna hasonlítani” – mondta Douglas, aki korábban is kapott már ajánlatokat európai csapatoktól, de eddig hűséges maradt a Sao Paulóhoz.

„Szombaton edzésbe állok, fizikailag készen állok a bevetésre. Amire kér az edző, megteszem” – tette hozzá a brazil védő, aki a 16-os mezt, tehát Sergio Busquets korábbi szerelését kapta meg a Barcelonánál.

Azt nem tudni, hogy Douglas pályára lép-e a Villarreal elleni bajnokin, de Luis Enrique valószínűleg még nem nevezi a vasárnapi találkozóra.

Legfrissebb hírek

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
13 perce

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

La Liga: második meccsét is megnyerte az Athletic Bilbao, ismét kikapott a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.08.25. 23:38

Mbappé duplája után még Vinícius is betalált, simán nyert a Real Madrid az újonc ellen

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 23:29
Ezek is érdekelhetik