Barca: elképesztő összegek keringenek Neymar kapcsán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.27. 14:25
null
Ha hosszabbít, Neymar kivásárlási ára 250 millió euróra emelkedhet (Fotó: Reuters, archív)
A Barcelona még ebben a naptári évben meghosszabbítaná Neymar szerződését, akinek a jelenlegi megállapodása 2018-ban jár le a katalán csapatnál. Az új szerződés értelmében a brazil kiválóság kivásárlási ára 250 millió euróra emelkedne, vagyis annyiba kerülne, mint Lionel Messi.

 

A 23 éves klasszis 2013 óta erősíti a Barcelonát, amelynek játékosaként a sikertelen első szezon után a legutóbbi idényben a spanyol bajnokságot, a Király-kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerte, míg augusztusban az európai Szuperkupát is elhódította.

Neymar jelenlegi szerződése 2018-ban jár le a katalánoknál, ám Josep María Bartomeu klubelnök reményei szerint a brazil támadó minél hamarabb aláírja a 2021-ig szóló megállapodást.

„Azt szeretnénk, ha a visszavonulásáig nálunk maradna. Néhány hónapon belül megkezdjük a tárgyalásokat, amelyek során nem három évre szóló szerződéshosszabbításról lesz szó. Mi öt, sőt tíz esztendőben gondolkodunk” – mondta Bartomeu néhány nappal ezelőtt.

Neymar éves szinten jelenleg 8.7 millió eurót keres a Barcelonánál, ezzel a klub harmadik legjobban fizetett játékosa, de az új szerződéssel megközelítené a lista élén álló Lionel Messit, akinek 20 millió euró a jövedelme.

Szintén az új megállapodás részeként a brazil futballista kivásárlási ára 250 millió euróra emelkedne, vagyis a négyszeres aranylabdás argentin árkategóriájába tartozna.

Legfrissebb hírek

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Joan Laporta klubelnök meghívta a Barcelona díszpáholyába a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót

Minden más foci
6 órája

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:58

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38
Ezek is érdekelhetik