Barca: csak a klasszikus – elfogadták a 2016–2017-es mezt

Vágólapra másolva!
2015.06.21. 20:43
null
A Barca formabontó, keresztcsíkos meze csak a következő idényben lesz látható (Fotó: fcbarcelona.com)
A nyári elnökválasztás miatt szükségessé vált, hogy a Barcelona vezérkara már most jóváhagyja az első csapat által a 2016–2017-es szezonban viselendő szerelést. Jó hír a konzervatív szurkolók számára, hogy nem a 2015–2016-os idényre piacra dobott forradalmi, keresztcsíkos mez lesz a következő.

 

Normál esetben 10-12 hónappal a piacra kerülés előtt tárgyal erről a Barca klubvezetése és a katalánokat öltöztető amerikai sportszergyártó, a Nike, viszont a július 18-i elnökválasztás miatt bizonytalanná vált, hogy erre mikor kerülhet sor hivatalos formában, ha váltás történik. Akkor ugyanis a sportszergyártó kicsúszik a tervezési és a gyártási folyamatból. Az új elnöknek azonban már nem lesz ráhatása a folyamatra, az ugyanis végérvényesen elindult a maga útján. az viszont biztos, hogy a sportszergyártóval majd újra kell tárgyalni a szponzori szerződést.

A mez még tervezési fázisban van, véletlenül vagy direkt kicsempészett képek sem születhettek róla, abban viszont már most sikerült megállapodni, hogy a következő szezon vízszintes csíkjai rövid életűek lesznek. A felmérések ugyanis azt mutatták ki, hogy a forradalmi stílusváltások és színválasztások nem kedveztek a mezeladásnak. A többség a klasszikus színeket és csíkokat kereste. Az eladások egyértelműen gyenge eredményeket hoztak, amikor nagyon merészet álmodtak a tervezők, akik ezzel igyekeztek kompenzálni a pályán elért visszafogottabb eredményeket. Most az újbóli triplázás évében azonban bátran számíthatnak a szakmai sikerek reklámértékére is.

Legfrissebb hírek

Dráma Kielcében, Rostáék simán kikaptak Nantes-ban, Fazekasék sem bírták a Barca tempóját

Kézilabda
2025.11.13. 22:40

Videó: amikor a barcelonai romantikát Lionel Messi zavarja meg...

Spanyol labdarúgás
2025.11.12. 10:22

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 14:53

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.09. 23:06

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22
Ezek is érdekelhetik