Barca: az elnök nem tervezi Neymar visszahozatalát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.22. 13:29
null
Neymart nem akarja visszavinni a Barca (Fotó: AFP)
Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona labdarúgócsapatának elnöke leszögezte: nem szándékozik visszavásárolni Neymart.

 

A brazil szupersztár 2017 nyarán igazolt 222 millió euróért a PSG-hez, ám azóta szinte havonta röppennek fel olyan pletykák, hogy nem érzi jól magát a párizsiaknál, nem azt kapta, amit várt, nem elégedett a Ligue 1 színvonalával, és legszívesebben visszatérne Spanyolországba, mivel megbánta, hogy elhagyta az FC Barcelonát.

A Barcához való visszatérés mellett lehetett olvasni a Real Madrid érdeklődéséről is – a két csapatból most az egyiket ki lehet húzni, Josep Maria Bartomeu, a katalán klub elnöke ugyanis nyilvánosan beszélt arról, hogy az FC Barcelonának nem áll szándékában ismét szerződtetni Neymart.

„Neymar? Ő távozott tőlünk, és egyáltalán nem tervezzük, hogy visszahozzuk. Januárban nem is akarunk új játékost átigazolni, kivéve, ha az edző nem kér kifejezetten valakit, mivel többen is vannak a fiatalok között, akik képesek beverekedni magukat a felnőttcsapatba” – idézi Bartomeu szavait a Catalunya Radio.

Legfrissebb hírek

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 perce

A Cincinnati óvatosan megkezdte a Neymar-hadműveletet – sajtóhír

Minden más foci
9 órája

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 22:19

Liverpooli lábnyomok: osztálykülönbség a PSG javára a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:27

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
Tegnap, 10:13

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:54

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:10

„Az Anfieldben nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:27
Ezek is érdekelhetik