Barcelona: az alelnök kifakadt, Zubizarreta lemondott?

Vágólapra másolva!
2014.04.04. 15:08
null
Zubizarreta fejében állítólag felvetődött a távozás gondolata (Fotó: Reuters, archív)
A spanyol és a nemzetközi sportsajtót továbbra is lázban tartja a FIFA szerdai határozata, melynek értelmében a Barcelona futballcsapata a következő két átigazolási időszakban, vagyis 2015 nyaráig nem igazolhat új játékost. Az ügyben nemrégiben a katalán klub és a Real Madrid alelnöke, valamint a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) főtitkára is megszólalt.

 

Az elöljárók közül elsőként Pedro López Jiménez véleményét idézzük, aki a Real Madrid alelnökeként dolgozik, de a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) illetékes bizottságának is tagja.

„Sem nekem mint a FIFA egyik alkalmazottjának, sem a Real Madridnak semmi köze a Barcelonát sújtó eltiltáshoz. A két tanácskozás közül, melyeken a katalán klub helyzetét tárgyalták, egyiken sem vettem részt, de leszögezném, az általam képviselt testületnek eleve nincs szankcionáló ereje” – mondta a Real Madrid alelnöke, akinek a szavaiból arra lehet következtetni, hogy igazak lehetnek azok a találgatások, melyek szerint a Barcelona eltiltása már 2013 novemberében napirendre került a FIFA-nál.

A pénzbírsággal sújtott RFEF főtitkára, Jorge Pérez Arias a szabályok ismeretében elfogadja a büntetést, de felhívta a figyelmet a katalán szövetség felelősségére.

PIQUÉ MELLETT ALBA SEM JÁTSZHAT A BETIS ELLEN

A háttéresemények mellett ne feledkezzünk meg arról, hogy a bajnoki címvédő szombaton a sereghajtó Betist fogadja a spanyol bajnokság 32. fordulójában. A találkozót a sérüléssel bajlódó Víctor Valdés és Gerard Piqué mellett az eltiltott Jordi Alba, valamint edzői döntés értelmében Ibrahim Afellay is kihagyja, Carles Puyol ellenben helyet kapott a tizenkilenc fős keretben, bár az orvosoktól még nem kapta meg az engedélyt a játékra.

A BARCELONA 19 FŐS KERETE A BETIS ELLEN
Kapusok:
Pinto, Oier
Védők: Montoya, Puyol, Mascherano, Bartra, Adriano, Dani Alves
Középpályások:
Fabregas, Xavi, Iniesta, Busquets, Song, S. Roberto
Támadók:
Pedro, A. Sánchez, Messi, Neymar, Tello

„Értesítettük a Katalán Labdarúgó-szövetséget, hogy a Barcelona által szerződtetni kívánt futballisták az átigazolási szabályzat bizonyos pontjainak nem felelnek meg, mégis bejegyezték a transzfereket. A FIFA előírása szerint a játékosokat képviselő albizottság jóváhagyására minden esetben szükség van, de erre ezúttal nem került sor. A nemzetközi szövetség szabályzata egyébként teljesen egyértelmű, mi vagyunk a felelősek, ezért minket bírságolnak meg” – mondta a spanyol sportági szövetség elöljárója.

A Barcelona alelnöke, Carles Villarubí kifakadt a nemzetközi szövetség határozata és az RFEF hozzáállása miatt.

„A FIFA döntése nonszensz és gyalázatos. Sajnálatos dolgok folynak a háttérben, aminek mi váltunk az áldozatává. Negyvennyolc óra állt az RFEF rendelkezésére, hogy a nyilvánosság elé álljon, és megvédje a spanyol válogatott gerincét adó játékosok klubját. Meg vagyok döbbenve” – bosszankodott Villarubí.

„Ha a FIFA már novemberben elhatározta, hogy megbüntet bennünket, miért nem értesítettek róla minket? Miért csak áprilisban, a szezon végének közeledtével szembesülünk a döntéssel?” – értetlenkedett a katalán egyesület alelnöke.

Mindeközben Josep María Bartomeu, a Barcelona elnöke – ahogyan azt csütörtöki sajtótájékoztatóján megígérte – felhívta telefonon Sepp Blattert, a FIFA első emberét, aki biztosította a gránátvörös-kékek elöljáróját arról, hogy a nemzetközi szövetség független testülete járt el az ügyben.

Számottevő fejlemény még, hogy a Catalunya Radio értesülései szerint a FIFA határozatát követően Andoni Zubizarreta, a Barcelona sportigazgatója felajánlotta a lemondását, de ezt a klub nem fogadta el. (Nem sokkal később a korábbi kiváló kapus cáfolta a távozásáról szóló pletykákat.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik