Barca: a klub illetékese szerint Messi nem megy sehova

2020.07.05. 14:52
null
Messi a bajnokság végéig nem foglalkozik a szerződésével (Fotó: AFP)
Lionel Messi nem fontolgatja távozását az FC Barcelonától – jelentette ki a spanyol futballbajnoki címvédő egyik illetékese a Cadena Sernek nyilatkozva.

Josep Maria Minguella – aki a katalán elitklubnál az argentin világsztár szerződésével kapcsolatos ügyek felelőse – úgy fogalmazott a spanyol rádióadónak: biztos benne, hogy a hatszoros aranylabdás marad jelenlegi együttesénél. Az elmúlt napokban több médium is arról cikkezett, hogy a 33 éves játékmester otthagyja a gránátvörös-kékeket jelenlegi kontraktusa jövő júniusi lejártakor.

A távozásával kapcsolatos találgatásokat felerősítette az a hír, hogy Messi megszakította klubjával a szerződéshosszabbításáról szóló tárgyalásokat, mivel elégedetlen a saját maga és a csapata helyzetével, hiszen átengedték az első helyüket a tabellán a Real Madridnak, és négypontos hátrányba kerültek az ősi riválissal szemben, ezzel alaposan megcsappant az esélye a címvédésre.

Minguella magyarázata szerint csupán arról van szó, hogy Messi éppen a jelenlegi nehezebb szituációban, a La Liga küzdelmeinek hajrájában nem akar a szerződésével foglalkozni, hanem a játékra összpontosít.

„A kontraktusa megújításáról később tárgyalunk – nyilatkozott az illetékes. – Sokszor volt alkalma távozni, és sosem tette meg.”

Legfrissebb hírek

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
10 órája

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
10 órája

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:41

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
2026.10.11. 07:43

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

208 mérkőzés, 126 gól – videón Messi összes találata a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 13:41