Barcelona: 95 millióba került Neymar a katalánoknak?

Vágólapra másolva!
2014.01.20. 10:50
null
Tavaly nyáron 57 millió euróért igazolt Neymar a Barcelonába – vagy többért? (Fotó: Reuters – archív)
Bár Sandro Rosell, a Barcelona labdarúgócsapatának elnöke korábban hangsúlyozta, Neymarért „csupán” 57 millió eurót fizetett a katalán együttes, az El Mundo értesülései szerint a Santostól megvett brazil támadó ennél sokkal többe került a Barcának.





Az El Mundo napilap azt írja a 2011 novembere és 2013 szeptembere között született, hét hivatalos dokumentum alapján a Barcelona összesen 95 millió eurót fizetett Neymarért.

Többek között például hárommillió eurót kaptak Neymar egyelőre meg nem nevezett családtagjai, édesapja kétmilliót kapott az üzlet során, hogy új tehetségeket kereshessen a Santosnak. További négymillió ment el marketingcélokra egyes brazil vállalatok javára, illetve 2.5 millió eurót fizetett a Barca a Sao Pauló-i hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére.

„Megerősítem, hogy Neymarért 57.1 millió eurót fizettünk, és kész. Sokadszor kell ismételten magam ebben a kérdésben” – reagált a nap folyamán Rosell határozottan, aki azt is sejtette, hogy akár bírósági folytatása is lehet a dolognak, márpedig bármikor kész akár tanúvallomást is tenni a témában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik