Barca: 55 vagy 70? Repkednek a fontmilliók Suárezért, közel a megegyezés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.03. 01:10
null
Luis Suárez Barcelonába igazolása csak idő kérdése? (Fotó: Reuters)
Pozitív egyeztetésen van túl a Barcelona és a Liverpool vezetősége Luis Suárez átigazolásának ügyében. Az angol sajtó értesülései szerint a katalánok 55 millió fontos ajánlatot tettek az uruguayi válogatott támadóért – nem sokkal később az összeg 70 millióra módosult –, aki állítólag már a jövő héten a spanyol klub játékosa lehet.

 

Úgy hírlik, az Arsenal által is csábított Alexis Sánchez viszont nem lesz a transzfer része, a chilei egyes információk szerint szóban már megállapodott a londoniakkal. Mindeközben Josep María Bartomeu, a Barca elnöke sajtótájékoztatót tartott, melyen szót ejtett a leendő középhátvédekről és arról, vesznek-e még középpályást ezen a nyáron, míg Andoni Zubizarreta Pedro helyzetéről beszélt.

Kezdjük a slágertémával, Luis Suárez esetleges klubváltásával. A Barcelona részéről Raúl Sanllehí szakosztály-igazgató, Jordi Mestre alelnök és Antoni Rossich főigazgató szerdán Londonba utazott, hogy egyeztessen Ian Ayre-rel, a Liverpool vezérigazgatójával Luis Suárez klubváltásáról. A spanyol sajtó megjegyzi, hogy a fent említett barcelonai elöljárók jelenléte nem szokványos a tárgyalásokon, ha ők személyesen képviseltetik magukat, annak komoly oka van.

A beszámolók szerint az első tárgyalás során a katalánok küldöttsége pozitív visszajelzéseket kapott, egy lépéssel mindenképpen közelebb kerültek az uruguayi csatár szerződtetéséhez. A felek hamarosan ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, arról azonban nem szivárogtak ki információk, hogy pontosan mikor kerül sor a következő egyeztetésre. Az angol média úgy tudja, a Barcelona első körben 55 millió fontot ajánlott Suárezért, kevéssel később viszont már 70 millió fontról számolt be. Az esetleges transzfernek nem lesz része Alexis Sánchez, a gránátvörös-kékek támadója, aki adott esetben jelentheti ezt a nagyságrendi különbséget, bár a 15 millió font erősen valós értékén aluli lenne. A spanyol RAC1 rádióállomás arról számolt be, hogy a Liverpool csatárának érkezését már a jövő héten bejelentheti a Barcelona.

Visszatérve a távozással kacérkodó chileire, állítólag az Arsenal is bejelentkezett érte, sőt szóban meg is állapodott vele, de a spanyolok nem fogadták el a játékjogáért felkínált 32 millió eurót.

„Számos ajánlatot kaptunk Alexisért, több klub is érdeklődik iránta, de a következő idényben is számolunk vele” – mondta Bartomeu keddi sajtótájékoztatóján.

Az elnök világosan fogalmazott, de nem zárta ki, hogy adott esetben hajlandóak lennének megválni a brazíliai vb-n a nyolcaddöntőig jutót támadótól. Andoni Zubizarreta sportigazgató Pedro helyzetéről beszélt.

„Nem eladó, de kaptunk érte ajánlatokat. Nem tudjuk, hol fog kikötni, szeretnénk, ha maradna. Az egyik legjobban szereplő támadó volt a világbajnokságon” – mondta az elöljáró, akinek utolsó mondatán el lehet vitatkozni.

De mi lesz a védelemmel? – tehetik fel joggal a kérdést a barcelonai szimpatizánsok. Nos, a Bartomeu által elmondottak alapján a vb után előrelépés lehet az ügyben.

„Megvannak a jelöltjeink, zajlanak a tárgyalások, idő kérdése, hogy pontot teszünk az egyeztetések végére. A világbajnokságot követően felgyorsulnak az események” – bizakodott a klubelnök, majd kijelentette, a kölcsönből visszatérő Rafinha és Ivan Rakitic átigazolása után nem várható újabb középpályás szerződtetése.

„Védőkben és támadókban szenvedünk hiányt, a középpályánk komplett– mondta Bartomeu, akivel Zubizaretta is egyetértett. A sportigazgató hozzátette, az átigazolási piac augusztus végéig nyitott, de cáfolta, hogy Arturo Vidal vagy Paul Pogba szerződtetésében gondolkodnának.

A klub első embere elárulta, a brazíliai világbajnokságon a csoportkörben kiesett játékosok – Gerard Piqué, Jordi Alba, Sergio Busquets, Xavi, Andrés Iniesta, Pedro, Alex Song és Rakitic – július 24-én, míg a chilei nemzeti csapattal a nyolcaddöntőben elvérző Alexis és Claudio Bravo négy nappal később kapcsolódik be a felkészülésbe. A chilei kapussal kapcsolatban új információ, hogy hétfőn mutatják be hivatalos a Camp Nouban.

További hír a katalánok háza tájáról, hogy az eddig a Barcelona B-t szolgáló Jordi Masip csütörtökön írja alá új, hároméves szerződését a klubbal, melynek értelmében az előttünk álló idényben már az első csapat keretéhez tartozik – ahol Bravo és Marc-André ter Stegen mögött valószínűleg harmadik számú kapus lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik