Barca: 35 millió Reusért, akivel megegyeztek - sajtóhír

2014.06.10. 13:38
null
A Dortmund kimondottan ragaszkodik Reushoz, kérdés: meddig tudnak ellenállni a kérőknek (Fotó: Reuters)
A barcelonai kiadású Sport sportnapilap értesülései szerint az FC Barcelona szóban már egyezségre jutott a vb-ről peches sérülése miatt lemaradó német Marco Reusszal, míg az idén nyári eladást határozottan elutasító Dortmundnak első nekifutásra 35 millió eurós vételi árat ajánl.

 

 

A 25 éves Reus a támadósorban több pozícióban – ékként, de szélsőként is – hasznos, ráadásul tud hamis kilencesként is irányítani, míg a Barcelonára jellemző kombinatív stílus sokkal inkább jellemző rá, mint a támadósorba kinézett Sergio Agüeróra. A 21-szeres német válogatott támadó az elmúlt két idényben a Dortmund meghatározó játékosa volt – 20 millió euróért vették meg a Mönchengladbachtól 2012-ben –, 42 mérkőzésen lépett pályára, és 23 gólja mellett adott 23 gólpasszt is. Szerződése viszont 2017 nyaráig érvényes, ami életkorával és megbízható formájával együtt alaposan felveri az árát, a transfermarkt.de 40 millió euróra taksálja.

Ennyit nagyságrendileg ezek szerint a Barcelona is megajánlott, méghozzá elsőre, tehát ha alkura kerülne a sor, akkor vélhetően még pluszt is áldoznának rá. A Dortmund viszont érthetően nagyon ragaszkodik hozzá – a klub legfelső vezetése nagyon határozottan állítja, hogy nyáron nem vált klubot Reus –, és annak ellenére, hogy minden futballistának megvan az ára, Robert Lewandowski nyári távozása (a dortmundiak gólfelelőse a Bayern Münchenbe igazol) más dimenzióba helyezheti a gazdasági kérdéseket. Szakmailag nagyon nehezen lenne kezelhető – még az is lehet, hogy sehogy –, ha egyszerre veszítené el két klasszisát a Dortmund.

A Barcelona új vezetőedzője, Luis Enrique számára viszont kimondottan szimpatikus lenne a Reus, Messi, Neymar csatársor, ezzel az ötletével vélhetően több edzőkollégája tudna feltétel nélkül azonosulni. Korábban a Manchester United is intenzíven érdeklődött, David Moyes nagyon szerette volna szerződtetni Reust, azt viszont egyelőre nem tudni biztosan, hogy utódjának, a nyáron munkába álló Louis van Gaalnak milyen elképzelései vannak a német esetleges érkezésével kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:28

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35