Messi nélkül fordított és nyert a Barca az Atlético ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 18:55
null
Az Atlético labdarúgói a mérkőzés előtt és után is gratulálhattak a Barca játékosainak (Fotó: Reuters)
A Primera Divisón 35. fordulójának rangadóján a Barcelona 2–1-re legyőzte az Atlético Madridot idegenben. A katalánok a második félidő elején hátrányba kerültek, és úgy sikerült fordítaniuk, hogy Lionel Messire nem számíthattak a 71. perctől sérülése miatt.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a kapuk azonban nem igazán forogtak veszélyben a találkozó elején. Radamel Falcao nyitotta a lövések sorát a nyolcadik percben, azonban a Víctor Valdést helyettesítő José Manuel Pinto könnyedén ezt a kísérletet.

Az első vendég kísérletre egészen a 17. percig kellett várnia a nézőknek, Lionel Messi tekert kapura egy szabadrúgást, de Thibaut Courtois is könnyedén védett. A félidő második részében inkább az Atlético lépett fel támadólag, de igazán nagy helyzetet nem tudott kidolgozni.

Ezzel szemben a Barcelona a hajrában könnyedén magához ragadhatta volna a vezetést. Előbb Messi lőtt nagyon csúnyán kapu fölé 16 méterről, majd Cristian Tello tekert centiméterekkel a bal alsó sarok mellé nyolc méterről.

A második félidő hasonló képet mutatott, mint az első játékrész, aztán az 51. percben a semmiből megszerezte a vezetést az Atlético: egy kontrát követően Gabi estében játszotta meg Falcaót, aki nyolc méterről kilőtte a bal alsó sarkot. Hogy a Barcelona védői kit fogtak ennél az akciónál, azt talán ők maguk sem tudják... 1–0

A Barcelona ezt követően felpörgette a tempót, és a 72. percben össze is jött az egyenlítés: Alexis Sánchez és David Villa játszott össze egymással, majd előbbi lőtt estében a bal alsó sarokba hét méterről. Ekkor már nem volt a pályán Messi, aki egy perccel korábban megsérült. 1–1

Nyolc perccel később a győzelmet is kicsikarta a katalán együttes, Tello beadását követően David Villa tört el a labdát, de Gabi olyan szerencsétlenül ért bele a labdába, hogy az bepörgött a saját kapujába. 1–2

A hazaiak mindent feltettek egy lapra, hogy legalább az iksz meglegyen, de nem jártak sikerrel, így a Barcelona zsebelte be a három bajnoki pontot.

PERCRŐL PERCRE

94. perc: véget ért a mérkőzés!

93. perc: Gabi bal oldali szabadrúgását követően Godín csúsztatott a bal alsó sarok mellé.

92. perc: Koke jobb oldali szögletét takarították el a vendég játékosok.

90. perc: Insúa kapott sárga lapot.

87. perc: Pinto fogta Diego Costa lövését.

83. perc: Insúa lőtt a kapu fölé 16 méterről.

80. perc: fordított a Barcelona! Tello beadását követően David Villa törte el a labdát, de Gabi olyan szerencsétlen mozdulattal ért bele abban, hogy az bepörgött a saját kapujába. 1–2

76. perc: Adrián López le, Óliver Torres be.

73. perc: Alexis Sánchez kapott egy sárga lapot, mert levette a mezét a gólját követően.

72. perc: egyenlített a Barcelona! Alexis Sánchez és Fabregas játszott össze egymással a tizenhatoson belül, majd előbb estében a bal alsó sarokba lőtt hét méterről. 1–1

71. perc: Messi jött le a pályáról sérülés miatt, nincs több cseréje azonban a Barcelonának.

70. perc: David Villa 17 méterről leadott szabadrúgása szállt el a kapu fölött egy méterrel.

68. perc: Falcao le, Diego Costa be.

65. perc: Iniesta lőtt a jobb alsó sarok mellé egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően.

64. perc: Arda Turan le is jött a pályáról, Cristian Rodríguez váltotta.

63. perc: Falcao passzát követően Arda Turan kerülhetett volna ziccerbe, de rálépett a labdára, majd Koke lőtt a kapu fölé.

62. perc: megint Alexis Sánchez próbálkozott, 25 méterről leadott lövése a kapu fölött zúgott el.

62. perc: Alexis Sánchez lőtt jobb belsővel kapura, Courtoisa helyén volt.

60. perc: Alex Song helyére Sergio Busquets, Adriano helyére pedig David Villa állt be.

58. perc: Adriano jobb oldali beadását követően Miranda tisztázott szögletre Alexis Sánchez elől a hosszú oldalon. A sarokrúgásból nem lett semmi.

51. perc: vezet az Atlético! Egy hazai kontrát követően Falcao lőtt a bal alsó sarokba nyolc méterről, a vendég védők inkább egymást zavarták, mint a kolumbiai csatárt. A gólpasszt Gabi adta, aki a földön fekve játszotta tovább a labdát. 1–0

48. perc: Tello középre tett labdája Courtois zsákmánya lett.

Egyik oldalon sem történt csere a szünetben.

46. perc: kezdetét vette a második játékrész!

45+1. perc: véget ért az első félidő!

45+1. perc: Tello tekert centikkel a bal alsó sarok mellé nyolc méterről, kissé balról.

44. perc: Fabregas bal oldali szöglete volt nagyon magas a csapattársai számára.

42. perc: a megsérült Dani Alves helyére Marc Bartra állt be.

42. perc: Tello passzát követően Messi lőtt csúnyán a kapu fölé 16 méterről.

40. perc: Adriano szerelte a kilépő Falcaót a tizenhatos vonalánál.

35. perc: Emiliano Insúa bal oldali beadását követően Falcao táncoltatta meg a labdát a fején, de lőni nem tudott.

33. perc: Adrián López tört be a tizenhatoson belülre két embert kicselezve, de nem tudta középre tenni a labdát végül.

32. perc: Messi indításával Tello léphetett ki, de a visszazáró Godín szerelte őt.

31. perc: Juanfran jobb oldali beadásáról maradt le Falcao a hosszú oldalon centikkel.

30. perc: Arda Turan beadása pörgött fel Jordi Alba lábán, így a labda Pintóé lett.

Sok a pontatlanság eddig mind a két oldalon, igazán nagy ziccere egyik csapatnak sem volt eddig.

Az Atlético Madrid a legutóbbi öt mérkőzését kivétel nélkül mind elveszítette a Barcelona ellen az összes versenysorozatot figyelembe véve.

24. perc: Falcao passzát követően Koke lőtt a jobb alsó sarok mellé 18 méterről.

22. perc: Iniesta most Alexis Sánchezt ugratta ki a jobb oldalon, de a chilei nem érte el a labdát.

20. perc: Adrián López lövése pattant szögletre. A sarokrúgást követően Diego Godín fejelt a kapu fölé, de előtte már szabálytalankodott.

17. perc: Lionel Messi szabadrúgása landolt Thibaut Courtois kezei között.

14. perc: Cristian Tello kapott remek indítást a bal oldalon, apró szépséghiba, hogy lesen volt.

A Barcelona egy találkozót leszámítva legalább két gólt mindig rúgott az Atlético Madridnak a legutóbbi 14 egymás elleni mérkőzésen minden versenysorozatot figyelembe véve.

9. perc: Andrés Iniesta ugratta ki Cesc Fabregast a bal oldalon, de utóbbi nem tudta bent tartani a labdát.

8. perc: Falcao lőtt 17 méterről kapura ballal, José Manuel Pinto könnyedén fogta a középre tartó labdát.

7. perc: Arda Turan emelte fel a labdát Radamel Falcao felé, Adriano Correia fejjel tisztázott.

6. perc: Juanfran jobb oldali beadását követően tisztáztak a vendég védők a tizenhatoson belül.

Az első öt percben nem forogtak veszélyben a kapuk.

1. perc: az Atlético kezdte a mérkőzést!

Az Atlético Madrid a hagyományoknak megfelelően sorfalat állt a bajnokcsapat játékosainak.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi az Atlético Madrid–Barcelona rangadó a Primera División 35. fordulójából.

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
35. FORDULÓ

ATLÉTICO MADRID–FC BARCELONA 12

Madrid, Estadio Vicente Calderón. Vezette: Pedro Pérez
ATLÉTICO MADRID: Courtois – Juanfran, Miranda, Godín, Insúa – Koke, Tiago, Gabi, A. Turan (C. Rodríguez, 64.) – Adrián López (Ó. Torres, 76.), Falcao (Diego Costa, 68.). Vezetõedzõ: Diego Simeone
A kispadon: Asenjo (kapus), Filipe Luís, Cata Díaz, Raúl García, C. Rodríguez, Ó. Torres, Diego Costa
BARCELONA: Pinto – Daniel Alves (Bartra, 42.), Piqué, Adriano (David Villa, 60.), Jordi Alba – Fabregas, A. Song (Busquets, 60.), Iniesta – A. Sánchez, Messi, Tello. Vezetõedzõ: Tito Vilanova
A kispadon: Masip (kapus), Bartra, Xavi, Thiago Alcántara, Busquets, David Villa, Pedro Rodríguez
Gól: Falcao (51.), ill. Alexis Sánchez (72.), Gabi (80. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona352942107–38+6991
2. Real Madrid36256596–37+5981
3. Atlético Madrid36226862–30+3272
4. Valencia351781062–50+1259
5. Real Sociedad341610862–43+1958
6. Málaga351581249–45+453
7. Betis351571352–54–252
8. Getafe351381442–52–1047
9. Sevilla341371452–47+546
10. Rayo Vallecano351441743–61–1846
11. Espanyol3511111343–47–444
12. Valladolid3511101446–50–443
13. Levante351191536–53–1742
14. Athletic Bilbao351181640–61–2141
15. Osasuna35991729–42–1336
16. Granada34981730–51–2135
17. Zaragoza35971935–53–1834
18. Deportivo La Coruna357111744–66–2232
19. Celta Vigo36872134–52–1831
20. Mallorca35782038–70–3229
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik