Atlético Madrid: Ardának túl sok a futás, távozna – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.27. 09:32
„A kevesebb néha több” – ezt vallja Arda Turan, az Atlético Madrid török középpályása is, aki a spanyol Marca információi szerint nemcsak azért akarja elhagyni a klubját, mert máshol többet kereshetne, hanem azért is, mert Diego Simeone csapatának játéka túl sok futást igényel, és elege van ebből.

A török labdarúgó ügynöke a napokban csúnyán összeveszett a klub elöljáróival, amiért Adra Turan telefonon kért bocsánatot, de ő maga is megerősítette, hogy távozni szeretne az Atléticótól. Azt is elmondta, amit az ügynöke nem: túlságosan megerőltető számára a csapat játékstílusa, amely rengeteg futást követel, mert a támadás mellett a védekezésben is fontos szerepet szán a támadóknak.

A Marca kiemeli, Arda Turan sok mérkőzésről hiányzott kisebb sérülések miatt, köztük olyan fontos találkozóról is, mint a 2014-es BL-döntő. A lap gyanítja, a túlterheltség okozhatta ezeket a kihagyásokat.

A spanyol lap úgy tudja, az elnökség megértette Arda Turant, de elmondta neki, csak akkor válik meg tőle, ha valaki kifizeti a 41 millió eurós kivásárlási árát. Korábbi hírek szerint a Barcelona készen áll arra, hogy „kimenekítse” a 2017-ig szóló szerződéssel az Atléticóhoz kötött törököt Madridból, de a Chelsea is megadná érte ezt az összeget. Igaz, a londoniaknál legalább annyi védőmunkát kapna, mint mostani klubjában.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
1 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
7 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik