A tartalékos Barca ötöt hintett a Córdobának

Vágólapra másolva!
2013.01.10. 23:29
null
Alexis Sánchezt két gólja után ünnepelhették a társak (Fotó: Action Images)
Az egyaránt kétszer betaláló David Villa és Alexis Sánchez vezérletével a Barcelona 5–0-ra győzött hazai pályán a Córdoba ellen a labdarúgó Spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 7–0-s összesítéssel jutott tovább. A katalánokra a Málaga vár a negyeddöntőben. A Betis az idegenben kiharcolt 1–1-es döntetlen után otthon 1–0-ra nyert a Las Palmas ellen, így szintén ott van a legjobb nyolc között.

Az első mérkőzést 2–0-ra nyerte meg idegenben a Barcelona Lionel Messi duplájával, az argentin ezúttal csak a kispadon kapott helyet, a katalánok a Pinto – D. Alves, Puyol, Mascherano, Montoya – Sergi Roberto, A. Song, Thiago – Fabregas, Villa, A. Sánchez kezdőcsapattal álltak fel.

Hogy nem tartottak túlságosan a visszavágótól, azt az is jelzi, hogy Xavit, Gerard Piquét, Andrés Iniestát és Pedrót még csak nem is nevezték. A hazaiakat ezúttal Jordi Roura irányította a kispadról, mivel Tito Vilanova vezetőedző egy New York-i specialistához utazott, hogy kikérje véleményét daganatos megbetegedésével kapcsolatban.

A várakozásoknak megfelelően sok izgalmat nem tartogatott a találkozó, fél óra elteltével már 3–0 állt az eredményjelzőn. Thiago nyitotta a gólok sorát, majd a máskor kevesebb lehetőséget kapó David Villa villant meg kétszer. A spanyol válogatott csatár előbb egy remek cselt követően éles szögből elegánsan emelt a kapuba, majd mértani pontosságú lövéssel növelte tovább a Barca előnyét. Thiago is duplázhatott volna az első félidőben, de csavarását követően a jobb oldali kapufán csattant a labda.

A második félidő Alexis Sánchezről szólt, aki két nagy helyzetet is kihagyott, de mindkettő után góllal javított. A chilei támadó az 53. percben már a kapust is kicselezte, de 20 méterről nem találta el a kaput. Két perccel később egy szögletet követően fejjel már sikerült neki.

A 85. percben egy hosszú indítást követően gyönyörűen vette le a labdát, átjutott védőjén, elfektette a kapust is, de a befejezésbe ezúttal is hiba csúszott. A szép gól tehát nem jött össze neki, egy „csúnyával" vigasztalhatta magát: a Tello lövése után a kapusról kipattanó labdába szinte belebotlott, így állította be az 5–0-s végeredményt.

LABDARÚGÓ SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Barcelona–Córdoba 5–0 (Thiago 17., Villa 21., 26., Sánchez 55., 85.)
Továbbjutott: a Barcelona, 7–0-s összesítéssel.
Real Betis–Las Palmas 1–0 (R. Castro 85.)
Tj.: a Betis, 2–1-es összesítéssel
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Getafe–Atlético Madrid 0–0
Tj.: az Atlético Madrid, 3–0-s összesítéssel.
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Zaragoza–Sevilla
Real Madrid–Valencia
Atlético Madrid–Betis
Barcelona–Málaga
Az első mérkőzéseket január 16-án, a visszavágókat január 23-ám játsszák.
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Real Madrid–Valencia továbbjutója–Barcelona–Málaga továbbjutója
Zaragoza–Sevilla továbbjutója–Atlético Madrid–Betis továbbjutója
Az első mérkőzéseket januá30r -án, a visszavágókat február 27-én játsszák.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik