A könyörgő Neymar bemutatkozott a Barcelonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.30. 22:47
null
Az első gólt megelőző pillanat (Fotó: Reuters)
A Barcelona labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a lengyel Lechia Gdansk otthonában. A katalánoknál ezen a találkozón mutatkozott be a nyáron igazolt Neymar, aki a 79. percben csereként állt lépett pályára.

A Barcelona új vezetőedzője, Tata Martino a katalán városban maradt, Neymar viszont elutazott Lengyelországba, bár csak a cserék között kapott helyet. Alexis Sánchez már a 8. percben megszerezhette volna a vezetést a vendégeknek, de Jonathan dos Santos szöglete után közelről fölé pöckölte a labdát. A Gdansk bátran kezdett, és bár első lövései elkerülték a kaput, az első negyedóra végén Jaroslaw Bieniuk már jól célzott, a védő egy szögletet követően védhetetlenül fejelt a léc alá. 1–0

Mintegy tíz percig kellett várni az egyenlítő gólra, amely egy tipikus Barcelona-támadás végén született, a szépen kijátszott akció végén Sergi Roberto talált be közvetlen közelről Martín Montoya passza után. 1–1

A folytatásban is kezdeményezőbb maradt a Barca, de a nagyobb helyzetek elmaradtak, a szünet előtt még Lionel Messi tornáztatta meg Krzysztof Bakot.


Neymar türelmetlenül várta, hogy Jordi Rouráék becseréljék – ahogy az a fenti videón látszik –, de a második félidőt is a padon kezdte. Így onnan láthatta, ahogy Piotr Grzelczak elsodorta (kézzel) a bizonytalan Montoya elől a labdát, majd éles szögből bevágta azt a szünetben José Manuel Pintót váltó Oier Olazábal feje fölé. 2–1

Ezúttal azonban még kevesebb ideig élvezhették a vezetést a hazaiak, örömüket Messi rontotta el, aki Sánchez körömpasszát követően finoman emelt el a lengyel kapus mellett. 2–2

A 65. percben hetet cserélt a Barcelona, ám Neymarra továbbra is hiába vártak a nézők, a brazil csak melegíteni mehetett el. A 79. percben aztán végre beállhatott, de ekkor már nem volt a pályán Messi (sem), akit nem sokkal korábban a 18 éves kameruni csatár, Jean Marie Dongou váltott.

Neymar akcióban
Neymar akcióban

Neymar nagy kedvvel vetette bele magát a küzdelembe, de a kemény lengyel védők nem engedték neki, hogy a hátra lévő kevés időben nagy csodát mutasson be. Maradt a 2–2 – ami annak fényében nem meglepő eredmény, hogy a Lechia az első két lengyel bajnokiján is döntetlent játszott –, Neymar pedig azzal vigasztalhatja magát, hogy a későbbiekben biztos több lehetőséget kap majd.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
LECHIA GDANSK (lengyel)–BARCELONA (spanyol) 2–2 (1–1)

Gdansk. V: Gil (lengyel)
LECHIA GDANSK: Bak (Malkowski, a szünetben) – Deleu (Oualembo, a szünetben), Bieniuk (K. Bak, a szünetben), Madera (Janicki, a szünetben), Pazio – Pietrowski (Zyska, 11.), Frankowski (Duda, 79.), Grzelczak (Lazaj, 86.), Dawidowicz (Kostrzewa, 30.) – Macui (Smuczynski, a szünetben, Kacprzycki, 83.), Buzala (Tuszynski, 31.).
BARCLONA: Pinto (Oier, a szünetben) – Montoya (Femení, 64.), Sergi Gómez (Planas, 64.), Bartra (Bagnack, 64.), Adriano (Patric, 64.) – A. Song (Ilie, 64.), J. Dos Santos (Samper, 64.), Sergi Roberto (Espinosa, 64.) – Alexis Sánchez (Neymar, 79.), Messi (Dongou, 76.), Tello (Joan Román, 21.).
G: Bieniuk (15.), Grzelczak (51.), ill. Sergi Roberto (25.), Messi (56.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik