Kupagyőzelemmel búcsúztak Messiék Guardiolától

Vágólapra másolva!
2012.05.25. 21:56
null
A Barcelona játékosai három alkalommal ünnepelhettek gólt a kupadöntőben (Fotó: Action Images)
Címkék
A Barcelona 3–0-ra legyőzte az Athletic Bilbaót, így történelme során 26-odszor is elhódította a Király-kupát. A végeredmény már a találkozó huszonötödik percében kialakult, köszönhetően Pedro duplájának és Lionel Messi találatának. Josep Guadiola így kupagyőzelemmel búcsúzott el a Barcelona kispadjától.

A mérkőzés több szempontból kiemelten is érdekes volt. A kupasorozat két legeredményesebb együttese mérte össze erejét – a katalánok 25-ször, a baszkok 23-szor diadalmaskodtak –, és mindkét gárda csalódásokat hozó idény végén ünnepelne. A Barcelona a spanyol bajnoki címét és a BL-trófeáját bukta el – előbbiben ezüstérmes, utóbbiban elődöntős volt –, a Bilbao az El-fináléban veszített.

GUARDIOLA A 14. EDZŐI TRÓFEÁJÁVAL BÚCSÚZOTT A BARCÁTÓL
A Barcelona az elmúlt négyéves periódus 14. trófeájával búcsúztatta edzőjét, a szezon végén távozó Josep Guardiolát. Az egykori játékos 2008 óta dolgozott vezetőedzőként a csapatnál. Irányításával a klub olyan sikersorozatot produkált, amelyre korábban nem volt példa.

GUARDIOLA SIKERE AZ ELSŐ CSAPAT EDZŐJEKÉNT
Bajnoki cím (3): 2008–2009, 2009–2010, 2010–2011
Spanyol Király-kupa-győzelem (2): 2008–2009, 2011–2012
Spanyol Szuperkupa-győzelem (3): 2009, 2010, 2011
BL-siker (2): 2008–2009, 2010–2011
Európai Szuperkupa-siker (2): 2009, 2011
Klubvilágbajnoki-cím (2): 2009, 2011

A papírformának megfelelően a Barcelona kezdett aktívabban, és már a 25. másodpercben közel volt a vezető gólhoz, Messi 16 méteres tekerése azonban kevéssel elkerülte a jobb sarkot.

Még mindig csak a második percben jártunk, amikor csak egy blokk akadályozta meg a katalánok vezetését, a szögletet követően azonban már semmi: egy elpattanó labdára Pedro csapott le, és lőtte 11 méterről a kapuba (1–0).

Mielőtt azt gondolhattuk volna, hogy visszavesz a tempóból a Barcelona, az első negyedóra végén Messi cselezgetett befelé, majd lőtt 17 méterről a jobb felső irányába, Iraizoz a levegőben úszva szögletre tolta a labdát.

Az elkövetkezendő perceket nagyon megnyomta a rekordgyőztes, és gyakorlatilag öt perc alatt végleg lerendezte a találkozót, előbb Iniesta egészen parádés passzából Messi szerezte meg 73. szezonbeli gólját 4 méterről, majd Pedro távoli pattogós labdája kötött ki a jobb alsóban (3–0).

Ezután kezdett magához térni a Bilbao és leginkább Susaeta révén veszélyeztettek, Pintónak azonban igazán nagy bravúrt nem kellett bemutatnia. Mindkét oldalon volt egy tizenegyesgyanús eset az első 45 perc során, ám sem Llorente, sem Alexis Sánchez eseténél nem ítélt büntetőt Fernández Borbalán játékvezető.

A félidő hajrájában Pinto hozta helyzetbe a vendégeket, de végül Susaeta jobb oldalról leadott lövését szögletre paskolta, megóvva kapuját a góltól.

A folytatás nagyon visszaesett az iram és a színvonal, a Barcelona nem akart újabbakat belerúgni a bilbaóiakba, utóbbiak pedig még így sem tudtak mit kezdeni a gránátvörös-kékekkel.

Néhány helyzetet így is feljegyezhettünk a katalánok részéről, Sánchez és Pedro próbálkozott még eredménytelenül, majd Messi szólója után Iraizoznak kellett védenie, újabb gól azonban ezekből, és a túl oldalon Aurtenetxe ajtó-ablak helyzetéből sem esett, így a Barcelona megerőltetés nélkül húzta be 26. kupagyőzelmét.

Guardiola 247 mérkőzésen irányította a Barcelonát, amely ezalatt 179-szer nyert, 47-szer játszott döntetlent, és mindössze 21 alkalommal kapott ki – ráadásul az Infostrada statisztikái szerint ezen találkozók mindegyikén a katalánok birtokolták többet a labdát.

ATHLETIC BILBAO–BARCELONA 0–3


LABDARÚGÁS. KIRÁLY-KUPA
DÖNTŐ
Athletic Bilbao–Barcelona 0–3 (0–3)
Madrid, Vicente Calderón. V: Fernández Borbalán.

Athletic Bilbao: Iraizoz – Iraola, Ekiza, Amorebieta, Aurtenetxe – J. Martínez, De Marcos (Í. Pérez, 46.) – Susaeta (Herrera, 46.), Muniain, Gómez – Llorente (Toquero, 73.). Vezetőedző: Marcelo Bielsa.

Barcelona: Pinto – Montoya, Piqué, Mascherano, Adriano – Xavi (Fabregas, 81.), Busquets, Iniesta – Sánchez (Keita, 71.), Messi, Pedro (Thiago, 87.). Vezetőedző: Josep Guardiola.

Gólszerző: Pedro (3., 25.), Messi (20.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik