A Depor sem jelentett akadályt a Barcának

Vágólapra másolva!
2010.04.15. 00:12
null
A Barcelona simán hozta a kötelezőt (Fotó: Reuters)
A spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalának 32. fordulójában a Barcelona hazai pályán nyert 3–0-ra a Deportivo ellen. A katalánok góljait Bojan Krkic, Pedro és Yaya Touré szerezte. A Barca hat ponttal vezet az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó, csütörtökön pályára lépő Real Madriddal szemben.

Az el clásico után a Real Madriddal szemben lépéselőnybe kerülő Barcelona számára a Deportivo ellen is a három pont megszerzése volt a cél. A katalánok pedig éltek a lehetőséggel, és hazai pályán Bojan Krkic, Pedro és Yaya Touré góljával 3–0-ra győztek.

Már az első félidőben jobban futballozott ellenfelénél a Barcelona, a „gránátvörös-kék" csapat fölénye elsősorban a mezőnyben és a szögletek számában mutatkozott meg.

A vezető találatot azért viszonylag hamar megszerezte a hazai csapat: Xavi remek kiugratását Bojan Krkic passzolta közelről a kapuba. Az igazi Barca-hengerre a második félidőig kellett várni.

A 60. percben még Riki előtt adódott lehetőség, a vendégek csatára azonban fordulásból, ballal a kapu mellé lőtt. Érezhető volt, hogy ekkora lehetősége nem valószínű, hogy lesz a Deportivónak. Nem is lett.

A 68. percben Lionel Messi elé került a labda a kapu előterében, de hiába adott kötényt Daniel Aranzubiának, a labda nem ment el a kapuig, a kapus ugyanis még tompítani tudta a lövés erejét.

Egy perccel később aztán gyakorlatilag eldőlt a három pont sorsa. Víctor Valdés indította Dani Alvest, akit Arranzubia megelőzött és tisztázott, ám Pedróhoz került a labda, a fiatal csatár pedig negyven méterről tökéletesen ívelt az üres kapuba.

Ha egy üzlet egyszer beindul alapon Yaya Touré is feliratkozott a gólszerzők közé. Ekkor egy pillanatra az volt az ember érzése, hogy a Barcának minden sikerül. Az elefántcsontparti támadó félfordulatból lőtt, s a gólvonalon helyezkedő védők nem tudták megakadályozni az újabb gólt.

A hajrára teljesen összeesett a mérkőzés első kétharmadában magát remekül tartó Deportivo. Szerezhetett volna gólt a folytatásban a csereként beálló Thierry Henry és Messi is (vele mindenképpen gólt akartak rúgatni a társak), de újabb találatnak nem tapsolhatott a Camp Nou közönsége.

 A TALÁLKOZÓ GÓLJAI
 
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
1. Barcelona 32 26 5 1 80–19 +61  83
2. Real Madrid 31 25 2 4 82–28 +54  77
3. Valencia 31 16 8 7 50–35 +15  56
4. Mallorca 32 15 7 10 50–37 +13  52
5. Sevilla 32 15 6 11 46–38 +8  51
6. Athletic Bilbao 31 14 6 11 45–42 +3  48
7. Getafe 32 14 5 13 46–40 +6  47
8. Villarreal 32 13 7 12 46–44 +2  46
9. Deportivo 32 12 7 13 33–42 –9  43
10. Atlético Madrid 32 11 7 14 48–50 –2  40
11. Osasuna 32 10 8 14 30–37 –7  38
12. Sporting Gijón 32 9 10 13 33–41 –8  37
13. Espanyol 32 9 10 13 26–40 –14  37
14. Almería 31 9 10 12 33–43 –10  37
15. Santander 32 8 11 13 34–45 –11  35
16. Zaragoza 32 8 9 15 38–56 –18  33
17. Málaga 32 7 11 14 37–42 –5  32
18. Tenerife 32 7 8 17 31–61 –30  29
19. Valladolid 32 5 13 14 32–54 –22  28
20. Xerez 32 6 8 18 28–54 –26  26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik