A Barcelona pontokat hagyott a kiesőjelölt otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.30. 20:14
null
A csapatkapitányként debütáló Messi a pontvesztés miatt inkább bosszús lehetett, mint elégedett (Fotó: Reuters)
A spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában a listavezető Barcelona pontokat hagyott a kiesés ellen küzdő Celta Vigo vendégeként, miután a hajrában kapott gólt követően 2–2-re végzett ellenfelével.

A kieső zónában tanyázó Celta Vigo otthonába látogatott a Barcelona, amelyből Carles Puyol és Xavi sérülés, Víctor Valdés eltiltás miatt hiányzott, de Jordi Roura Andrés Iniestát és David Villát is csak a kispadra ültette. Ezen felül is volt azonban érdekessége a bajnokinak, hiszen a katalánoknál Lionel Messi kapta a csapatkapitányi karszalagot, a Primera Divisiónban először ölthette magára.

MESSI SOROZATBAN 19-NÉL TART
– ÉRDEKESSÉGEK
Messi sorozatban 19. bajnoki mérkőzésén talált be a kapuba, ezzel egyben az argentin az első, aki sorozatban mindegyik bajnoki rivális ellen betalált legalább egyszer!
Orellana az első játékos a szezonban, aki két gólpasszt adott a Barcelona ellen.
Messinél (81) csak Dani Alves (85) adott több gólpasszt az elmúlt 10 szezonban a spanyol ligában.
José Manuel Pinto először kapott gólt korábbi csapatától.

Az újdonsült „cséká” kisebb helyzettel, a Barcelona pedig a szokásoknak megfelelően nagy mezőnyfölénnyel kezdte a mérkőzést, mégis a Celta Vigo talált a kapuba először, apró szépséghiba, hogy lesről.

Túlzás lenne azt állítani azonban, hogy óriási iramban kezdődött az összecsapás, úgy telt el az első félidő fele, hogy egyik kapusnak sem kellett védeni még lövést. Aztán José Pintónak kellett gyorsan bizonyítani, hogy nem teljesen véletlenül melegíti a szezon nagy részében épp ő a Barca kispadját: egy Gerard Piquén megpattanó beadás után nagyon veszélyesen érkezett a kapuja felé a labda, de védett egyszer, majd Pak Csu Jung ismétlése után másodszor is bravúrral.

A 38. percben aztán már gólt is fel lehetett jegyezni, Fabián Orellana kapott üresen labdát a jobb oldalon, két védőt is elfektetett, és ugyan a lövése nem igazán sikerült – és akkor finoman fogalmaztunk –, ám Natxo Insa az ötösön becsúszva a bal alsóba továbbította a labdát. 1–0

Még a szünet előtt érkezett az egyenlítés a katalánoktól: Messi a félpályánál jutott labdához, majd tökéletes ütemben indította Cristian Tellót a bal oldalon, aki így jókora előnyhöz jutott üldözőivel szemben, és a villámléptű fiatal szép tekeréssel a bal alsó sarokba helyezte a labdát. 1–1

A szünet után az addiginál is nagyobb fölénybe került a Barca, a félidő közepén érkezett a pályára Iniesta és David Villa is, utóbbinak nem is sok hiányzott a gólhoz, ám beállása után néhány perccel a védők az ötösön mentettek előle. A 73. percben azonban jött Messi, és sorozatban 19. bajnoki meccsén is betalált. Az argentin ismét Tellóval játszott össze, aki kitűnő labdához jutott a védők vonala mögött, majd a tizenegyespontra visszalőtt labdára ismét Messi érkezett a legjobb ütemben – a bajnokságban már nem először „eladott” figura ezúttal is gólt eredményezett. 1–2

Úgy tűnt, a katalánok nagy bruszt árán behúzzák a három pontot, ám a 88. percben egy kihagyást megbüntetett a Celta: a Barcelona labdát veszített a védelem bal oldalán, a tizenhatos előterében, Orellana kiválóan csavart keresztbe, ahol érkezett Borja Oubina, aki remekül „küldte vissza” a labdát Pinto mellett a bal felsőbe. A Celta Vigo pontot rabolt a Barcelonától: 2–2.


SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
29. FORDULÓ


SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
Celta Vigo–FC Barcelona 2–2 (Insa 38., Oubina 88., ill. Tello 43., Messi 73.)

KORÁBBAN
Rayo Vallecano–Málaga 1–3 (Piti 31. – 11-esből, ill. Weligton 21., Júlio Baptista 55., P. Morales 86.)

KÉSŐBB
20.00: Real Zaragoza–Real Madrid (Tv: Sport2)
22.00: Levante–Sevilla (Tv: Sport2)


AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 29 24 3 2 90–33 +57 75
2. Real Madrid 29 19 5 5 72–28 +44 62
3. Atlético Madrid 28 19 3 6 50–24 +26 60
4. Real Sociedad 28 13 8 7 49–35 +14 47
5. Málaga 29 13 8 8 41–28 +13 47
6. Valencia 28 13 6 9 41–40 +1 45
7. Betis 28 13 4 11 39–42 –3 43
8. Getafe 28 12 6 10 38–44 –6 42
9. Rayo Vallecano 29 13 2 14 38–49 –11 41
10. Levante 29 11 7 11 34–41 –7 40
11. Sevilla 29 11 5 13 43–41 +2 38
12. Valladolid 28 9 8 11 36–38 –2 35
13. Espanyol 28 9 8 11 33–37 –4 35
14. Athletic Bilbao 28 9 5 14 32–51 –19 32
15. Granada 28 7 7 14 26–39 –13 28
16. Osasuna 28 7 7 14 23–32 –9 28
17. Zaragoza 29 7 6 16 26–43 –17 27
18. Celta Vigo 29 6 6 17 29–43 –14 24
19. Mallorca 28 6 6 16 30–55 –25 24
20. Deportivo La Coruna 28 4 8 16 32–59 –27 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik