A Barcelona ellen nem elég rekordot dönteni

Vágólapra másolva!
2010.05.20. 20:54
null
A Barcelona megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet (Fotó: Action Images)
Ahogy azt várni lehetett, a Barcelonának és a Real Madridnak a mögöttünk hagyott szezonban sem volt riválisa a többi csapat közül a Primera Divisiónban, ám a katalánok nem csak a kisebbeket, de a „királyi gárdát” is felülmúlták. Manuel Pellegrini, a blancók vezetőedzője hiába döntött rekordot együttesével, az igazán fontos meccseken elbukott, és a két elveszített el clásico a bajnoki címbe (és valószínűleg az állásába) került.

REAL MADRID: AZ EL CLÁSICO KÉT FELVONÁSÁNAK ELVESZTÉSE A BAJNOKI CÍMBE KERÜLT

Szögezzük le: Manuel Pellegrini jó edző! Nem véletlenül kapta meg a Marca napilap Miguel Munozról, a Real Madrid korábbi legendás vezetőedzőjéről elnevezett díját 2008-ban, amelyet a szezon legjobb trénerének ítélnek oda Spanyolországban. Az elismerést azzal érdemelte ki, hogy a 2007–2008-as idényben a Villarreallal a második helyen végzett a „királyi gárda" mögött, megelőzve a Barcelonát.

 A GÓLLÖVŐLISTA VÉGEREDMÉNYE
34 gólos Lionel Messi Barcelona
27 gólos Gonzalo Higuaín Real Madrid
26 gólos Cristiano Ronaldo Real Madrid
21 gólos David Villa Valencia
18 gólos Diego Forlán Atlético Madrid
16 gólos Roberto Soldado Getafe

Zlatan Ibrahimovic Barcelona
15 gólos Luís Fabiano Sevilla
14 gólos Fernando Llorente Bilbao
14 gólos Nino Tenerife

A chilei szakember azonban nem világklasszis a szakmájában, ellentétben jó néhány játékosával, mint például Iker Casillasszal, Cristiano Ronaldóval vagy Kakával. A spanyol sajtó Pellegrinit kiáltotta ki az elmúlt nyáron 255 millió eurós nagybevásárlást tartó, mégis trófea nélkül záró Real Madrid bűnbakjának. Persze az edzőt a legkönnyebb elővenni, ha nem jönnek a sikerek, de vajon tényleg a tréner miatt voltak-e a sikertelenek ismét a blancók?

Az elmúlt nyáron Florentino Pérez elnök szinte gyakrabban járt új futballisták bemutatására, mint üzleti tárgyalásra, a klub dicsőséges felemelkedését ígérte a szurkolóknak. A Real Madrid drukkerei az átalakult játékoskeret láttán méltán bízhattak benne, hogy kedvencük letaszítja a trónról a Barcelonát, csak az volt a kérdés, hogy a sztárjátékosokból lehet-e igazán ütőképes csapatot építeni néhány hónap alatt.

Az kiderült, hogy Pellegrini nem volt képes erre, de valljuk be, nagyon nehéz dolga volt a chilei trénernek, akinek valószínűleg nem sok beleszólása volt az átigazolásokba. A csapatot tehát nem ő építette, neki csak az együttes összecsiszolása volt a feladata. Ehhez azonban olyan erős, vezető egyéniségre lett volna szükség, amilyet Pellegrini nem tudott bemutatni. Erre jó példa a harmadosztályú Alcorcón elleni kupakudarc, amely során Guti elfogadhatatlan hangnemet engedett meg magának edzőjével szemben.

Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Real Madrid megdöntötte saját korábbi rekordját a bajnokságban szerzett pontok számát illetően, és ezt Pellegrini is gyakran hangoztatta saját védelmében, de a kulcsfontosságú meccseken csődöt mondott a „királyi gárda". Az el clásico mindkét felvonását megnyerte a Barcelona, ezzel kudarcra ítélte az ősi riválist. Kérdés persze, hogy van-e olyan csapat Európában, amely képes felülmúlni a katalánokat, de az Inter a Bajnokok Ligájában megmutatta, hogy Josep Guardiola csapata sem legyőzhetetlen.

Mindenesetre – bár ez a Real Madrid szurkolóit biztosan nem vigasztalja – 96 ponttal nem szégyen a második helyen végezni, de valószínűleg sokkal szebben csillogna az ezüstérem, ha a Barcelona ellen legalább az egyik rangadót megnyerte volna Pellegrini gárdája, és úgy marad le a bajnoki címről.

Abban biztosak lehetünk, hogy a következő idényben ismét nagy változások várhatóak a madridiaknál: bár új elnöke nem lesz a klubnak, a vezetőedzőt szinte biztosan leváltják, s talán a játékospolitika is változik. Ha José Mourinho veszi át a hatalmat, biztosan nem engednek el még egyszer egy Wesley Sneijder vagy Arjen Robben képességű futballistát.

CSÚCSTELJESÍTMÉNY SZÁMOKBAN
A Barcelona 20. alkalommal nyerte meg a Primera Divisiónt, így 11 bajnoki címre van a Real Madridtól, amely 31-szer szerezte meg az aranyérmet. A katalánok egyébként az előző 20 évadban 10-szer nyerték meg a ligát.
Josep Guardiola együttese 99 pontot gyűjtött, amellyel új rekordot állított fel a spanyol bajnokságban. A Barca 31-szer győzött, hatszor játszott döntetlent és csak egyszer kapott ki, így mindössze 15 pontot hullajtott el.
A katalánok csupán két alkalommal kerültek hátrányba a szezon során: egyszer az Almería elleni iksz során, valamint az Atlético Madriddal szemben elveszített találkozón, így mindössze 121 percet játszottak hátrányban a 3420-ból.
A Barcelona 98 gólt szerzett ebben a szezonban, ami elmarad az egy évvel korábbi 105 találattól.

BARCELONA: NEM GOND, HA REKORDRA VAN SZÜKSÉG A SIKERHEZ

A Barcelona a 2009–2010-es szezonban is folytatta, amit egy idénnyel korábban elkezdett, s a télen még úgy tűnt, hogy a bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is megvédheti címét. Bár a BL-ben elbukott, a ligában megmutatta, hogy a megerősödő Real Madriddal is képes felvenni a versenyt. Sőt – ahogy a katalánoknál fogalmaztak a szezon végén – pontcsúcsot is felállít, ha a nagy rivális erre kényszeríti.

De miben rejlik a Barcelona sikere? A katalánok játékoskerete nem változott jelentős mértékben a nyáron, de azért voltak változások a csapatnál. Annyi biztos, azt kevesen állítanák, hogy Josep Guardiola új igazolásai hozták meg a sikert a bajnokságban. A 25 millió euróért a Sahtar Donecktől megvásárolt Dmitro Csihrinszkij biztosan nem érte meg az árát, és a Samuel Eto'óra és készpénzre elcserélt Zlatan Ibrahimovic is rengeteg kritikát kapott amiatt, hogy még mindig nem tudott teljesen beilleszkedni a Barcelonába.

A svéd támadó valóban nem nyújtott többet, mint Eto'o, de mégiscsak szerzett 16 gólt, ezzel második lett a házi góllövőlistán Messi mögött, és sokatmondó, hogy Txiki Begiristain, a katalánok sportigazgatója David Villa megszerzése után úgy nyilatkozott, Ibrahimovictól biztosan nem válnak meg a nyáron. A csak 21 meccsen pályára lépő Thierry Henrynak azonban szinte biztosan lejárt az ideje Barcelonában, de ahhoz képest, hogy Guardiola már 2008-as kinevezésekor ki akarta rakni, egészen sokáig maradt.

A Barca védelme ebben a szezonban is kiválóan zárt, ezt jól mutatja, hogy a katalánok mindössze 24 gólt kaptak, és az összes meccset végigjátszó Víctor Valdés is hatalmas elismerésben részesült. A játékos nemcsak a Zamora-trófeát érdemelte ki, amelyet a leghatékonyabban védő kapusnak adnak, hanem bekerült Vicente del Bosque dél-afrikai világbajnokságra utazó keretébe harmadik kapusként Iker Casillas és Pepe Reina mellett.

 A BARCA-SIKER KULCSA(I)
A Barcelona oda-vissza megverte az ősi rivális Real Madridot. A Camp Nouban 1–0-ra nyerte meg az el clásicót a katalán csapat, míg a Bernabéuban 2–0-ra győzött, ami meghatározó volt a bajnoki cím szempontjából. Josep Guardiola gárdája így már sorozatban négyszer győzött a fővárosiak elleni bajnokin.
A Barca szinte megállíthatatlan volt hazai pályán: a Camp Nouban vívott 19 bajnokin csak a Villarreal tudott pontot rabolni a katalánoktól a 16. fordulóban (1–1).
Lionel Messi, Zlatan Ibrahimovic és Pedro összesen együtt 62 gólt szerzett a Barcelona 98 találatából.
A Primera División történetében korábban csak két esetben fordult elő, hogy nem az a csapat lett a bajnok, amelyben az adott szezon gólkirálya és a leghatékonyabban védő kapusa szerepelt. Ebben a szezonban is együtt játszott a gólkirály és a legeredményesebb kapus: Lionel Messi és Víctor Valdés.

A katalánok középpályáját nem lehet eleget dicsérni, Xavi és Andrés Iniesta ebben a szezonban is fantasztikusan szervezte meg a csapat játékát. Xavi kilenc gólpasszt adott a szezonban, igaz, Messi és éppen ennyivel zárt. Itt meg kell említeni, hogy Daniel Alves adta a szezon legtöbb asszisztját: 11 gólpasszig jutott a kiváló idényt záró szélső védő, aki öt gólt is szerzett. Xavi esetében azonban a jó passzok száma kiemelkedő: a katalánok szervezője a liga összes játékosát magasan felülmúlva 2636 jó passzt adott, ami azt jelenti, hogy majdnem minden percben küldött egy labdát valamelyik társának, amikor játszott. A középpályán kellemes meglepetést szerzett Sergio Busquets, aki kiszorította Yaya Tourét a csapatból.

 

A támadóknál pedig a 22 éves Pedro robbant be a csapatba, aki 12 gólt szerzett a bajnokságban, és ezzel a Barcelona harmadik legeredményesebb gólvágója volt. A fiatal játékos, valamint Ibrahimovic és Messi összesen 62 gólig jutott a katalánok által szerzett 98-ból.

A bajnokság végéhez közeledve Pellegrini úgy fogalmazott, megnézte volna, mit csinál a Barcelona, ha Messi annyi időre kidőlt volna a sorból, mint náluk Cristiano Ronaldo. Tény, a katalánoknak ebből a szempontból szerencséjük volt, az argentin aranylabdást elkerülték a sérülések, és a 38 bajnokiból 35-ön pályára lépett, de azért gyorsan tegyük hozzá, hogy Andrés Iniesta például sok találkozóról lemaradt.

A Barcelona már a szezon befejezése után néhány nappal bejelentette David Villa átigazolását, és abban biztosak lehetünk, hogy a katalánok a következő szezonban is pokolian erősek lesznek, de elképzelhető, hogy a José Mourinhóval megerősített Real Madriddal kell majd felvenniük a versenyt, ami – Guardiola szavaival élve – igazán szórakoztató lesz.

A TÖBBIEK – MESSZE LEMARADVA

A Primera División két nagyágyújával ezúttal sem tudta egyik csapat sem felvenni a versenyt. A harmadik helyen végző Valencia 25 ponttal maradt el a második Real Madridtól, és jól mutatja az erőviszonyokat, hogy a „denevérek" az elmúlt szezonban még nagy nehezen meg tudták tartani David Villát, most azonban anyagi helyzetük miatt már meg kellett válniuk tőle, és az is elképzelhető, hogy mások is távoznak.

Kellemes meglepetést szerzett azonban a Mallorca, amely hajszál híján kiharcolta a szereplést a Bajnokok Ligájában: a szigetlakók az utolsó fordulóban maradtak le a negyedik helyről, amelyet a Sevilla szerzett meg.

Az Atlético Madrid szezonja nem sikerült jól a ligában, ám a madridiak az Európa-ligában javítottak: megnyerték a trófeát, és bár a kupadöntőben kikaptak a Sevillától, így is eredményes idényt zártak.

A nézőszámok is hű képet adnak a két nagycsapat erőfölényéről: a Barcelona és a Real Madrid hazai meccsein átlagosan 75 ezer néző volt, míg a Valencia, Atlético, Sevilla, Bilbao négyes mérkőzéseit átlagban alig 40 ezren tekintették meg.

Ami a kiesőhelyeket illeti, a Xerez és a Tenerife egy idény után búcsúzott is az élvonaltól, valamint a Valladolid veszítette el első osztálybeli tagságát az izgalmasan alakuló hajrában.

VADÓCZ TAVASZI HADJÁRATA

A Primera División egyetlen magyar légiósa, Vadócz Krisztián felemás szezont tudhat maga mögött: az Osasuna játékosa az ősszel mindössze három meccsen lépett pályára, és csak 25 percet játszott, ám a tavasszal beverekedte magát José Antonio Camacho együttesébe, sőt csapata második leghatékonyabb gólvágója lett a játszott percekhez viszonyított találatok száma alapján a házi gólkirály Walter Pandiani mögött.

Erwin Koeman, a magyar válogatott szövetségi kapitánya be is hívta a németek és a hollandok elleni keretbe a játékost, akiről Camacho úgy nyilatkozott, hogy tökéletesen alkalmazkodott a támadó középpályás szerepkörhöz. Vadócz a Real Madrid mellett a Sporting Gijón, az Espanyol és a Zaragoza kapujába is betalált a tavasszal.

A PRIMERA DIVISIÓN 2009–2010-ES IDÉNYE
Bajnok: Barcelona
A BL-csoportkörben indulhat: Barcelona, Real Madrid, Valencia
A BL-kvalifikáció utolsó fordulójában kapcsolódik be a sorozatba: Sevilla
Az El-ben indulhat: Atlético Madrid (a csoportkörben címvédőként), Mallorca (a csoportkört megelőző kvalifikáció utolsó fordulójában), Getafe (a selejtezőből indulva két párharcot kell megnyernie a csoportkörbe jutáshoz)
Kiesett az élvonalból: Valladolid, Tenerife, Xerez
Feljutott az első osztályba: még nem dőlt el
A szezon legeredményesebb csapata: Real Madrid (102 gól)
A szezon legjobban védekező csapata: Barcelona (24 gól)
Gólkirály: Lionel Messi (Barcelona, 34 góllal)
A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
 
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,ll,2009/38,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik