A perfekcionista Van Gaal nagy diadala

Vágólapra másolva!
2010.05.10. 18:43
null
Na ennyit a főnök-beosztott viszonyról: Van Bommel és Van Gaal a bajnokünneplés során (Fotó: Reuters)
Címkék
Úgy kezdődött, mint egy bajor Big Brother... A perfekcionistának bátran nevezhető Louis van Gaal egy 12 méter magas kameraállványt emeltetett a Bayern München edzőpályája mellé, hogy a játékosok teljesítményét figyelemmel tudja kísérni. Jött videóelemzőnek Van Gaallal együtt Max Reckers, az AZ együttesénél teljes sikerrel alkalmazott módszerek pedig bejöttek a Bayernnél is – no nem csak ez volt a „bőrnadrágosok" 22. bajnoki címének hátterében.

A még 2009 júniusában bevezetett módosítások persze nagyon is jellemzőek Van Gaalra, aki szerint az ördög valóban a részletekben lakozik – így mindent megtesz a tökéletes elemzés érdekében.

A BUNDESLIGA.DE KÜLÖNDÍJAI
Az év játékosa Arjen Robben
Gólkirály Edin Dzeko
Az év edzője Louis van Gaal
Az év sikerkovácsa Felix Magath

Bejött: a csapat játékoskeretének ereje, az edzői stáb profi munkája, no meg a tavaszra meglelt (csúcs)forma aranyéremig repítette a bajorokat – ősszel ebben még a Bayern-drukkerek sem lehettek azért biztosak. A müncheniek három nyeretlen meccsel kezdték a Bundesligát, először a 6. fordulóban kapaszkodtak fel a dobogós helyre, de tartósan csak decemberben ragadtak meg az élmezőnyben – közben Van Gaal és a csapat is kapta rendesen a kritikát...

A téli pihenő után aztán a Bayern-henger a legjobb kifejezés arra, amit a liga többi csapata megtapasztalt: két nagyobb botlás (vereség a Frankfurttól és a Stuttgarttól), két kisebb (iksz a Nürnberg és a Köln ellen), de a többi győzelem, győzelem és ismét győzelem. Ráadásul a játék sem volt kifogásolható, ez pedig nagyon fontos Van Gaalnak:

Bajnok: Bayern München
A BL-csoportkörben indulhat: Bayern, Schalke 04
A BL-kvalifikáció utolsó fordulójában kapcsolódik be a sorozatba: Werder Bremen
Az El-ben indulhat: Bayer Leverkusen, Borussia Dortmund (a csoportkört megelőző kvalifikáció utolsó fordulójában), VfB Stuttgart (a selejtezőből indulva két párharcot kell megnyernie a csoportkörbe jutáshoz)
Kiesett az élvonalból: Bochum, Hertha BSC
Osztályozót játszik: Nürnberg (az Augsburggal)
Feljutott az első osztályba: Kaiserslautern, St. Pauli
A szezon legeredményesebb csapata: Bayern München (72 gól)
A szezon legjobban védekező csapata: Bayern München és Schalke 04 (31-31 kapott gól)
Gólkirály: Edin Dzeko (Wolfsburg, 22 góllal)

„Óriási érzés ez a bajnoki cím a szurkolóinknak. Mi játszottuk a legszebb és legeredményesebb futballt a Bundesligában, és ez rendkívüli fontossággal bír a számomra. Hiszek abban, hogy a 2010-es Bayernre sokáig emlékezni fognak" – nyilatkozta a holland sztáredző, aki eddig minden csapatával (Ajax, Barcelona, AZ, Bayern München) élvonalbeli bajnoki címet szerzett.

„Minden bajnoki cím hihetetlen. Különösen akkor, ha az első évben sikerül nyerni. Barcelonában is összejött, itt is. Arra pedig külön büszke vagyok, hogy első holland trénerként nyertem meg a Bundesligát. Minden titulusnak megvan a maga diszkrét bája. Az Ajaxnál sorozatban három aranyat nyertem, és valami különlegeset építettem. Barcelonában az első évben sok kellemetlenséggel kellett megbirkóznom. Az AZ Alkmaarnál fiatal játékosokból álló kiscsapattal nyertem, talán az volt a legnagyobb teljesítményem" – értékelte az évet a Bayern München hivatalos honlapjának.

„Ősszel, amikor szenvedtünk, már majdnem minden ott volt a játékunkban, ami a sikerhez kellett, csak a hatékonyság hiányzott. Történelmi, kivételes szezont zárhatunk, de még két nagy feladat hátravan, és meg kell őriznünk a koncentrációnkat" – vélekedett a Bayern hatalmas javulásáról a csapatkapitány Mark van Bommel.

A menetelés megindításához nem játékosok kellettek – Luca Toni kölcsönbe ment a Romához a télen és nem várják vissza, Baumjohann, Breno, Ottl és Braafheid is elment (időlegesen vagy végleg) Münchenből, és csak Diego Contento és Mehmet Ekici került fel az első kerethez –, hanem az, hogy a csapat „fogja" a Van Gaal által kidolgozott tervet.

A legtöbb bajnokságban aranyat nyerő edzők

4: Tomiszlav Ivics (jugoszláv, holland, belga, portugál); Ernst Happel (osztrák, holland, belga, nyugatnémet); Giovanni Trapattoni (olasz, német, portugál, osztrák).

3: Czeizler Lajos (svéd, olasz, portugál), Max Merkel (osztrák, nyugatnémet, spanyol), Vujadin Boskov (jugoszláv, spanyol, olasz), Miroslav Blazevic (jugoszláv, svájci, horvát), Christoph Daum (német, török, osztrák), Mircea Lucescu (román, török, ukrán), Trond Sollied (norvég, belga, görög), Eric Gerets (belga, holland, török), Dick Advocaat (holland, skót, orosz), José Mourinho (portugál, angol, olasz), Louis van Gaal (holland, spanyol, német)

„Az edzőnk hatalmas szerepet játszott a bajnoki cím kivívásában, a saját szisztémáját meg tudta értetni a csapattal, és összekovácsolta a gárdát" – vélekedett a kitűnő szezont záró ifjú csatár, Thomas Müller.

„Még két döntő vár ránk, mindent beleadunk" – tette hozzá.

Egy biztos: ha a Bayern a Német Kupa-finálét és a BL-döntőt is megnyeri, Van Gaal egy szezon alatt a klub edzőlegendáinak sorába kerül.

A Bayern megállítása a tavaszi forma alapján képtelenségnek tűnt – a tempót a legjobban a Schalke 04 bírta, de az utolsó előtti fordulóban ők is elszálltak. Ennek ellenére Felix Magath munkája ismét kalapemelést érdemel – más kérdés, hogy egy szezon alatt nem tudott „aranyat bányászni" Gelsenkirchenben.

ÉRDEKESSÉGEK

Az előző szezonhoz hasonlóan most is a Wolfsburg adta a gólkirályt, Grafite után Dzeko lett a legeredményesebb. Ilyesmire még nem volt példa a Bundesliga történetében, ha egymás után ugyanabból a csapatból került ki a gólkirály, az mindig címvédést is jelentett.

 

A gólpasszkirály Mesut Özil lett, 17 assziszttal segítette társait.

 

A Hannover játékosai a 16. fordulóban hatszor zörgették meg a hálót a Mönchengladbach ellen, de a csapat kikapott, mert ebből három öngól volt...

 

866 gól esett az idényben, ez 2.83-as átlag (a 2008–2009-es szezonban 2.92 volt)

 

A Bundesliga legszabálytalanabb csapata az 1. FC Köln volt, 70 sárga lap és 3 piros kísérte labdarúgói tevékenységét.

Mondhatni: Magath közismerten nyertes típus, a Schalke viszont nem igazán, a két tényezőből (egyelőre) az utóbbi volt az erősebb. Ha viszont a királykékekkel is csúcsra tud érni a kitűnő edző, az a legnagyobb német futballstratégák közé emeli. Nem lesz könnyű dolga (főleg, hogy Kevin Kuranyi Oroszországba vette az irányt, és Marcelo Bordon is mehet utána), bár Wolfsburgban sem volt... Ebben a szezonban kihozta a Schalkéból a maximumot.

Ha már edzőkről esik szó, meg kell említeni Jupp Heynckest, a szenzációs őszt és felejthető tavaszt mutató Leverkusen edzőjét, a Werdert ismét dobogóra vezető Thomas Schaafot, valamint az év legnagyobb feltámadását levezénylő Christian Grosst: a VfB Stuttgart edzője gyalázatosan szereplő csapatot vett át, és tavasszal a svábok bizonyultak a liga legjobbjának – az utolsó 17 meccsen még a Bayernnél is kettővel több pontot szereztek.

A tanulság: végy egy jó edzőt! Legalábbis egy olyan jó edzőt, akire hallgat a csapat...

A BUNDESLIGA 2009–2010-ES IDÉNYÉNEK VÉGEREDMÉNYE
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,bul,2009/34,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe Ez a blokk a cikkszerkesztőben nem tud megjelenni, de a front-enden látszani fog ebben a pozícióban
mceBlockPasteEnd
A GÓLLÖVŐLISTA ÉLMEZŐNYE
22 gólos Edin Dzeko Wolfsburg
21 gólos Stefan Kiessling Leverkusen
19 gólos Lucas Barrios Borussia Dortmund
18 gólos Kevin Kuranyi Schalke 04
16 gólos Arjen Robben Bayern München

Claudio Pizarro Werder Bremen
13 gólos Cacau VfB Stuttgart

Thomas Müller Bayern München
12 gólos Albert Bunjaku Nürnberg
  Eren Derdiyok Leverkusen
  Vedad Ibisevic Hoffenheim
TOP 10 A KICKER OSZTÁLYZATAI SZERINT
  1. Arjen Robben Bayern München 2.48
  2. Toni Kroos Bayer Leverkusen 2.78
  3. Stefan Kiessling Bayer Leverkusen 2.80
  4. Heinz Müller Mainz 2.83
  5. Tim Wiese Werder Bremen 2.84
  6. Frank Rost Hamburger SV 2.85
  7. Hans-Jörg Butt Bayern München 2.85
  8. Sami Hyypiä Bayer Leverkusen 2.86
  9. Jaroslav Drobny Hertha 2.88
10. Jens Lehmann VfB Stuttgart 2.89
KAPUSRANGSOR
1. Heinz Müller Mainz 2.83
2. Tim Wiese Werder Bremen 2.84
3. Frank Rost Hamburger SV 2.85
VÉDŐRANGSOR
1. Sami Hyypiä Bayer Leverkusen 2.86
2. Gonzalo Castro Bayer Leverkusen 3.04
3. Philipp Lahm Bayern München 3.04
KÖZÉPPÁLYÁS-RANGSOR
1. Arjen Robben Bayern München 2.48
2. Toni Kroos Bayer Leverkusen 2.78
3. Marko Marin Werder Bremen 2.95
CSATÁRRANGSOR
1. Stefan Kiessling Bayer Leverkusen 2.80
2. Edin Dzeko Wolfsburg 3.03
3. Jefferson Farfán Schalke 04 3.06
A MAGYAROK ÁTLAGOSZTÁLYZATA, ILLETVE MECCS/GÓL ÁTLAGA
Hajnal Tamás Borussia Dortmund 3.96 21/0
Lőw Zsolt Mainz 05 4.00 15/0
Dárdai Pál Hertha BSC 4.15 17/0
Szalai Ádám Mainz 05 4.17 15/1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik