A Barcánál a Real Madrid legyőzéséből merítenének erőt

Vágólapra másolva!
2013.03.02. 10:29
null
Messi a hírek szerint felgyógyult a betegségéből (Fotó: Action Images)
Ezen a héten immár másodszor csap össze egymással a spanyol labdarúgás két gigásza, a Real Madrid és a Barcelona: az elődöntő(-visszavágó)t követően ezúttal a 26. forduló a fázis, a Király-kupa után pedig a bajnokság a versenysorozat, és a helyszín nem a Camp Nou, hanem a Santiago Bernabéu.

 

Érdekes összecsapásra van kilátás, egyrészt mégiscsak el Clásicóra kerül sor, másrészt a kupában gálázó blancók olyan lélektani előnyben vannak a kedden általuk helybenhagyott (3–1) Barcával szemben, mint ebben az idényben tán még egyszer sem, harmadrészt a katalánokat a visszavágás tüze fűti, negyedrészt pedig a Real fél szemmel már a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő-visszavágóra figyel.

Utóbbit azért tehetik meg José Mourinho fiai, mert a bajnokságban már aligha terem számukra babér a katalánokkal szemben, akik 16 ponttal száguldanak előttük.

Ronald Koeman, a Barcelona egykori védője osztja a Real „taktikáját" és hozzáállását az idény hatodik el Clásicójára (eddig 2–1 a mérleg a fővárosiak javára, míg két mérkőzés döntetlennel ért véget):

„A Real Madrid számára a Bajnokok Ligája a kiemelt sorozat. Úgy vélem, neki már fontosabb legyőznie a Manchester Unitedet, mint a Barcát, mert utóbbi és saját maguk között óriási a távolság a tabellán. Ami a Barcelonát illeti: teljesen normális dolog, hogy ennyi év után visszaessen egy csapat teljesítménye. Lehetetlen tudniillik folyamatosan olyan magas szinten futballozni, mint azt a Barcelona tette. Ennek ellenére volt együttesem szerintem könnyedén meg fogja nyerni a bajnokságot."

Jordi Roura, a katalánok megbízott edzője szerint erőt meríthetnének a Real legyőzéséből:

„Hatalmas lépést tehetünk a bajnoki cím megszerzése felé, ha jó eredményt érünk el Madridban. A célunk nem is lehet más, mint a három pont, amelyre azért van nagy szükségünk, hogy újra magabiztosak lehessünk. Nem lesz könnyű, a Real újfent nagyon együtt van."

Xavi combsérülés miatt nem lép pályára az összecsapáson – a hivatalos verzió szerint. Tény, hogy a világ- és Európa-bajnok középpályás a közelmúltban a spanyol válogatott fellépését is lemondta sérülés miatt, ám ha a Real Madrid kapcsán felvetődhet, hogy spórol-e az emberi erőforrásokkal, a Barcelonát illetően még inkább érvényes a kérdés. A listavezető előnye jelenleg tizenkét pont az Atlético és tizenhat a Real előtt. Az aranyérem nincs veszélyben, a BL-negyeddöntős szereplés (a Milan elleni 0–2 fényében) és a presztízs már inkább: egy héten belül kétszer fejet hajtani a királyiak előtt kínos lenne.

Xavi hosszú távú kiválása még inkább, ám ezzel az opcióval immár stratégiai szinten kell számolnia a katalán klubnak. A barcelonai labdarejtés, a tiki-taka vezéralakja nem Lionel Messi és nem Andrés Iniesta, hanem a labdáért a védővonalig visszalépő, harminchárom éves Xavi. Az „agy" elfáradt, amit a Deportivo, a Rayo vagy a Celta nem feltétlenül tud kihasználni, a Milan és a Real azonban tőkét kovácsolt a katalánok gyengéjéből.

Josep Guardiolának, a Barcelona előző edzőjének lassan másfél évtizede – még futballistaként – Xavihoz intézett, Iniestára vonatkozó jóslata („Te nyugdíjba küldesz engem, Iniesta viszont mindkettőnkön túltesz majd...") valóra válhat, ám a kérdés immár az, ki és mikorra alkotja meg a Xavi nélküli rendszert.

Hogy ki hiányzik a Madridtól és ki még a Barcától, illetve mit nyilatkozott Sergio Ramos az újabb el Clásico előtt, itt olvashatja!

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN, 26. FORDULÓ
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Getafe–Zaragoza 2–0 (Colunga 21., Escudero 61.)
SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK

16.00: Real Madrid–Barcelona (Tv: Sport1)
18.00: Deportivo–Rayo Vallecano
20.00: Osasuna–Athletic Bilbao (Tv: Sport2)
22.00: Valencia–Levante (Tv: Sport2)
VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
12.00: Granada–Mallorca
17.00: Espanyol–Valladolid
19.00: Málaga–Atlético Madrid (Tv: Sport1)
21.00: Real Sociedad–Betis (Tv: Sport1)
HÉTFŐI MÉRKŐZÉS
21.30: Sevilla–Celta Vigo (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 25 22 2 1 82–28 +54 68
2. Atlético Madrid 25 18 2 5 48–23 +25 56
3. Real Madrid 25 16 4 5 62–23 +39 52
4. Málaga 25 12 6 7 37–24 +13 42
5. Valencia 25 12 5 8 36–37 –1 41
6. Real Sociedad 25 11 7 7 41–31 +10 40
7. Betis 25 12 3 10 34–35 –1 39
8. Getafe 26 11 5 10 37–44 –7 38
9. Rayo Vallecano 25 12 1 12 34–43 –9 37
10. Levante 25 10 4 11 30–38 –8 34
11. Valladolid 25 9 6 10 34–33 +1 33
12. Sevilla 25 9 5 11 34–37 –3 32
13. Espanyol 25 8 7 10 31–35 –4 31
14. Osasuna 25 7 7 11 22–27 –5 28
15. Athletic Bilbao 25 7 5 13 30–50 –20 26
16. Granada 25 7 5 13 24–36 –12 26
17. Zaragoza 26 7 4 15 25–38 –13 25
18. Celta Vigo 25 6 5 14 24–32 –8 23
19. Mallorca 25 4 6 15 24–48 –24 18
20. Deportivo La Coruna 25 3 7 15 29–56 –27 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik