A Barca takaréklángon hozta a kötelezőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.20. 21:56
null
A Levante megnehezítette a Barca dolgát, de a vereséget nem tudta elkerülni (Fotó: Action Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában az FC Barcelona nyögvenyelősen 1–0-ra legyőzte a Levantét. A katalánoknál David Villa büntetőt rontott.

Kedden Münchenben van jelenése a Tito Vilanova vezette Barcelonának a Bajnokok Ligájában, ám előbb még hétvégén a Levante elleni hazai bajnokit kellett letudniuk a katalánoknak. A Barca több alapemberét is nélkülözte ilyen-olyan okokból – így például Gerard Piqué, Jordi Alba, Sergio Busquets, Xavi és Lionel Messi sem szerepelt a kezdőben. Ott volt viszont Éric Abidal, aki betegségéből kifolyólag 14 hónap után először léphetett kezdőként pályára csapatában – 70 957 néző előtt.

Messi hiányát úgy tűnt, simán átvészeli a Barca, ám mint kiderült, jól jött volna egy magabiztos négyszeres aranylabdás a pályára. Tizenöt percnyi játék után ugyanis büntetőhöz jutott a Barca – igaz, a játékvezető ítélete azért eléggé megkérdőjelezhető volt, tekintve, hogy Andrés Iniestát jóval a tizenhatoson kívül buktatták.

David Villa végezte el a büntetőt, és a spanyol válogatott gólvágó lövését Keylor Navas kifogta. A katalánoknak 2011 októbere óta ez volt az első kihagyott büntetőjük a ligában. S, hogy miért hiányzott Messi? Az említett dátum óta a katalánok összes tizenegyesét (14) az argentin klasszis vállalta és egyben értékesítette is (a bajnokságban).

A játék képe azért nem volt meglepő, szokásához híven fölényben volt a Barcelona, de valahogy nem tudott mit kezdeni a Levante fegyelmezett védekezésével.

A fordulás után pedig majdnem jött a levantai meglepetés, Robert Acquafresca ugyan betalált Víctor Valdés kapujába, de az asszisztens lest jelzett – a Marca szakértője szerint helytelenül.

Aztán az idő teltével már sejthető volt, hogy előbb-utóbb összejön a gól a Barcának. Előbb Villa akcióból is kihagyott egy nagy ziccert, utóbb pedig Cesc Fabregas lövése utat talált a hálóba. Alexis Sánchez jobbról passzolt a korábbi Arsenal-játékoshoz, aki egy igazítás után szépen kilőtte a jobb alsót. 1–0

A Barca tehát – ha nem is brillírozva – hozta a kötelezőt. Xavi egyébként csereként beállt, így letudta pályafutása 500. bajnoki mérkőzését – ebből 439-et az élvonalban játszott.

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
32. FORDULÓ

Barcelona–Levante 1–0
(Fabregas 83.)

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 32 27 3 2 99–33 +66 84
2. Real Madrid 32 22 5 5 83–30 +53 71
3. Atlético Madrid 31 20 5 6 56–25 +31 65
4. Real Sociedad 31 15 9 7 57–39 +18 54
5. Málaga 31 14 8 9 44–32 +12 50
6. Valencia 31 14 8 9 47–45 +2 50
7. Betis 32 14 6 12 48–49 –1 48
8. Rayo Vallecano 32 14 3 15 41–52 –11 45
9. Getafe 31 12 8 11 39–46 –7 44
10. Sevilla 31 12 6 13 48–45 +3 42
11. Espanyol 31 10 10 11 40–42 –2 40
12. Levante 32 11 7 14 35–51 –16 40
13. Valladolid 32 10 9 13 41–45 –4 39
14. Athletic Bilbao 31 10 5 16 34–56 –22 35
15. Osasuna 31 8 7 16 26–36 –10 31
16. Granada 32 7 8 17 28–51 –23 29
17. Deportivo La Coruna 31 7 8 16 42–63 –21 29
18. Mallorca 32 7 7 18 34–64 –30 28
19. Zaragoza 31 7 6 18 28–49 –21 27
20. Celta Vigo 31 6 6 19 29–46 –17 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik