La Liga: a Las Palmas vetett véget az Atlético Madrid veretlenségi sorozatának

Vágólapra másolva!
2023.11.03. 22:57
null
A Las Palmas otthon tartotta a három pontot az Atlético Madrid ellen (Fotó: AFP)
A Las Palmas meglepetésre 2–1-re legyőzte az Atlético Madridot a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 12. fordulójának nyitómérkőzésén.

Két remek formájú csapat találkozója nyitotta a spanyol bajnokság 12. fordulóját. Az Atlético Madrid az elmúlt kilenc mérkőzésén nem szenvedett vereséget, míg a Las Palmas az ezt megelőző öt bajnokijából négyet megnyert.

Az első félidő kevés helyzetet hozott, a második játékrész pedig egy hazai lehetőséggel indult: Kirian kapott pontos passzt, majd a tizenhatos vonaláról a bal alsó sarokba talált. 1–0

A gól felélénkítette a madridi csapatot, előbb Rodrigo Riguelme, majd Álvaro Morata került helyzetbe, gól azonban egyikből sem adódott. Ellentétben a 75. percben, amikor Munir Benito Ramírezhez tálalt, a spanyol pedig a kapu bal oldalába talált, megduplázva a Las Palmas előnyét. 2–0

A fővárosiaknak kevés idejük maradt, de így sem adták fel és szépítettek a 83. percben. Riquelmétől kapott jó labdátMorata,és a 31 éves csatár kapásból a bal alsó sarokba lőtt. 2–1

A hosszabbításban még az egyenlítésre is volt esélyük a vendégeknek. Egyszer Álvaro Valles kapus, majd a kapufa mentette meg a hazaiakat, így a Las Palmas nyert és végett vetett az Atlético jó sorozatának.

SPANYOL LA LIGA
12. FORDULÓ
Las Palmas–Atlético Madrid 2–1
(Kirian 51., Benito 75., ill. Morata 83.)

SZOMBAT
14.00:
Osasuna–Girona (Tv:Spíler2)
16.15:Real Betis–Mallorca (Tv:Spíler2)
18.30:Celta Vigo–Sevilla (Tv:Spíler2)
21.00:Real Sociedad–Barcelona (Tv:Spíler2)

VASÁRNAP
14.00:Alavés–Almería (Tv:Spíler2)
16.15:Valencia–Granada (Tv:Spíler2)
18.30:Villarreal–Athletic Bilbao (Tv:Spíler2)
21.00:Real Madrid–Rayo Vallecano (Tv:Spíler2)

HÉTFŐ
21.00: Getafe–Cádiz (Tv:Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 11 9 1 1 23–8 +15 28
2. Girona 11 9 1 1 25–13 +12 28
3. Atlético Madrid 11 8 1 2 26–11 +15 25
4. Barcelona 11 7 3 1 23–12 +11 24
5. Real Sociedad 11 5 4 2 20–14 +6 19
6. Athletic Bilbao 11 5 3 3 18–12 +6 18
7. Rayo Vallecano 11 4 5 2 14–15 –1 17
7. Betis 11 4 5 2 14–15 –1 17
9. Las Palmas 12 5 2 5 10–11 –1 17
10. Valencia 11 4 3 4 14–13 +1 15
11. Osasuna 11 4 1 6 12–16 –4 13
12. Villarreal 11 3 3 5 15–18 –3 12
13. Getafe 11 2 6 3 13–16 –3 12
14. Sevilla 10 2 4 4 16–15 +1 10
15. Cádiz 11 2 4 5 10–16 –6 10
16. Mallorca 11 1 6 4 12–16 –4 9
17. Alaves 11 2 3 6 9–16 –7 9
18. Celta Vigo 11 1 3 7 10–19 –9 6
19. Granada 11 1 3 7 17–28 –11 6
20. Almeria 11 3 8 14–31 –17 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik