La Liga: Bellingham jelenleg hatalmas különbséget jelent – Ancelotti

Vágólapra másolva!
2023.10.29. 11:31
null
Ancelotti és Xavi a szombati el Clásicón (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Real Madrid fordított, és 2–1-re nyert a Barcelona otthonában a La Liga 10. fordulójának rangadóján. Carlo Ancelotti nem meglepő módon a duplázó Jude Bellinghamet méltatta az el Clásico után, míg hazai részről Xavi a hatékonyságot hiányolta, Ilkay Gündogan pedig társai meccs utáni reakcióját kritizálta.

A kulcs az első és a második félidő közötti hozzáállásbeli különbségünk voltmagyarázta a Real Madridot irányító Carlo Ancelotti a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. – Az elsőben lassúak és gyengék voltunk, a fordulás után épp az ellenkezője volt igaz. Luka Modric megváltoztatta a játékot, Jude Bellingham meg most is hatékonyan futballozott. Az első gólja fantasztikus volt, a másodiknál pedig jól érkezett. Bellingham jelenleg hatalmas különbséget jelent.”

A duplázó támadó elmondta, sok el Clásicót nézett a múltban a szüleivel, és ezúttal rajta volt a sor, hogy testközelből átélje, milyen egy ilyen rangadón pályára lépni.

Sem a csapat, sem én nem nyújtottuk a legjobbunkat az elején, de aztán lépésről lépésre nyomást helyeztünk a középpályájukra és a védelmükre, aminek meglett a jutalma. Pár hete már mondogatom, hogy távoli lövésekkel is kell próbálkoznom. Talán az ellenfél azt várta, hogy megpróbálok betörni vagy összjátékot kezdeményezni, ezért húztam egy váratlant, és ellőttem kintről. Tudtam, hogy megvan hozzá a technikám és be is akadt a sarokba” – idézi Jude Bellinghamet a Real honlapja.

Ancelotti megerősítette, folytatja a korábbi gyakorlatát, és egy nagy győzelem után hosszabb pihenőt ad a játékosainak, akiknek ezúttal csak csütörtökön kell legközelebb edzésre jelentkezniük.

Az már kevésbé jó hír a csapatnak, hogy Aurélien Tchouaméni megsérült, és fáradásos törést szenvedett a lábközépcsontjában, ami akár két hónapos kihagyást is jelenthet számára.

A La Liga közben megerősítette, hogy kivizsgálja a Vinícius Júnior lecserélésekor történteket. A beszámolók szerint rasszista bekiabálásokat kapott a hazai szurkolóktól a brazil játékos, állítólag banánt is dobtak a 23 éves támadó felé.

A Barcelona vezetőedzője, Xavi szerint nekik kellett volna megnyerniük a szuperrangadót.

Hatvan percig mi irányítottuk a játékot, de ilyen a futball. Öt-hat helyzetre van szükségünk, hogy betaláljunk, a Real Madrid pedig három helyzetből szerzett két gólt. Nálunk hiányzott a hatékonyság, ellenfelünk pedig, úgy tűnt, megelégedett volna a döntetlennel is. Aztán jött egy számunkra szerencsétlen labda... A végén kellemetlen perceket okoztak nekünk, ám összességében ha valamelyik csapat megérdemelte volna a győzelmet, annak nekünk kellett volna lennünk.”

A találkozó első gólját szerző Ilkay Gündogan viszont odaszúrt a csapattársainak, amiért szerinte nem látszódott rajtuk, hogy kellően zavarná őket a vereség:

Őszinte leszek, azt szerettem volna, hogy jobban fájjon nekünk a vereség. Jártam az öltözőben, és természetesen mindenki csalódott volt, de különösen egy ilyen fontos mérkőzés után azt vártam, hogy nagyobb lesz a frusztráció és a düh. Ez egy probléma. Több érzelemnek kell látszódnia, főleg egy vereség után. Tisztában vagy vele, hogy jobb teljesítményre vagy képes, mégsem mutatod ki. Nagy fejlődésre van ebben szükségünk, különben nemcsak a Real Madrid, hanem a Girona is ellép tőlünk.”

SPANYOL LA LIGA
11. FORDULÓ
BARCELONA–REAL MADRID 1–2 (1–0)
Barcelona,Olimpiai Stadion,55 112néző.Vezette:Gil Manzano
Barcelona:Ter Stegen – R. Araújo, Christensen, I. Martínez, A. Balde – Gündogan, Fermín López (Romeu, 72.), Gavi – Cancelo (Yamal, 77.), Ferran Torres (Lewandowski, 61.), Félix (Raphinha, 77.).Vezetőedző:Xavi
Real Madrid:Kepa – Carvajal, Rüdiger, Alaba, F. Mendy (Camavinga, 52.) – Valverde, Tchouaméni, Kroos (Modric, 63.) – Bellingham – Rodrygo (Joselu, 63.), Vinícius Júnior (L. Vázquez, 90+5.).Vezetőedző:Carlo Ancelotti
Gólszerző:Gündogan (6.), ill. Bellingham (68., 90+2.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 11 9 1 1 23–8 +15 28
2. Girona 11 9 1 1 25–13 +12 28
3. Barcelona 11 7 3 1 23–12 +11 24
4. Atlético Madrid 9 7 1 1 23–8 +15 22
5. Real Sociedad 10 5 3 2 18–12 +6 18
6. Athletic Bilbao 10 5 2 3 16–10 +6 17
7. Rayo Vallecano 10 4 4 2 12–13 –1 16
8. Valencia 10 4 2 4 12–11 +1 14
9. Betis 10 3 5 2 12–14 –2 14
10. Las Palmas 11 4 2 5 8–10 –2 14
11. Osasuna 10 4 1 5 11–14 –3 13
12. Getafe 11 2 6 3 13–16 –3 12
13. Sevilla 10 2 4 4 16–15 +1 10
14. Cádiz 11 2 4 5 10–16 –6 10
15. Villarreal 10 2 3 5 12–16 –4 9
15. Mallorca 11 1 6 4 12–16 –4 9
17. Alaves 10 2 3 5 8–14 –6 9
18. Celta Vigo 11 1 3 7 10–19 –9 6
19. Granada 10 1 3 6 15–25 –10 6
20. Almería 11 3 8 14–31 –17 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik