La Liga: kikapott az Atlético Madrid az Elche vendégeként

Vágólapra másolva!
2023.05.14. 20:48
null
Fidel (jobbra) ünnepli gólját (Fotó: Getty Images)
A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 34. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén a már biztosan kieső Elche óriási meglepetésre legyőzte a második helyért harcoló Atlético Madridot hazai pályán.

 

Ha létezik fix vendéggyőzelem, akkor azt bátran kijelenthetjük, hogy a spanyol tabellán harmadik Atlético Madrid sikere a már kiesett Elche vendégeként előzetesen biztosra vehető volt. Aztán lejátszották a mérkőzést, és kiderült, kár volt előre inni a medve bőrére, hiszen a következő idényben a másodosztályban szereplő hazaiak az első félidő hajrájában óriási bedobás után megszerezték a vezetést. Az Atlético kapusa, Ivo Grbics a magasan beszálló labdát elég sután éppen Fidel elé paskolta, ő pedig köszönte szépen, és nyolc méterről az üres kapuba helyezett.

A második félidőben a vendégek ugyan jóval nagyobb erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de hiába birtokolták többet a labdát és lőttek is többet kapura, csak nem sikerült betalálniuk, így a hazaiak idénybeli negyedik győzelmüknek örülhettek.

Ráadásul a váratlan vereség azt is jelentette, hogy az Atlético nem tudta visszavenni a második helyet a Real Madridtól.

A Sevilla késő délután három, második félidőben szerzett góllal győzött a Valladolid otthonában.

SPANYOL LA LIGA
34. FORDULÓ
Elche–Atlético Madrid 1–0
(Fidel 41.)
Valladolid–Sevilla 0–3 (Mir 50., Papu Gomez 79., Corona 90+3.)
KÉSŐBB
21.00:
Espanyol–Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

KORÁBBAN
Celta Vigo–Valencia 1–2
(Seferovic 60., ill. Kluivert 8., Mari 88.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 33 26 4 3 60–11 +49 82
2. Real Madrid 34 22 5 7 70–32 +38 71
3. Atlético Madrid 34 21 6 7 60–27 +33 69
4. Real Sociedad 34 18 8 8 45–31 +14 62
5. Villarreal 34 17 6 11 52–35 +17 57
6. Betis 33 15 7 11 40–37 +3 52
7. Girona 34 13 9 12 54–48 +6 48
8. Athletic Bilbao 34 13 8 13 44–38 +6 47
9. Osasuna 34 13 8 13 32–36 –4 47
10. Sevilla 34 13 8 13 44–49 –5 47
11. Rayo Vallecano 33 12 10 11 40–42 –2 46
12. Mallorca 34 12 8 14 33–37 –4 44
13. Celta Vigo 34 10 9 15 39–48 –9 39
14. Valencia 34 10 7 17 38–41 –3 37
15. Almeria 34 10 6 18 43–61 –18 36
16. Cádiz 34 8 11 15 26–50 –24 35
17. Valladolid 34 10 5 19 30–60 –30 35
18. Getafe 34 8 10 16 30–43 –13 34
19. Espanyol 33 7 10 16 40–56 –16 31
20. Elche 34 4 7 23 26–64 –38 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik