Barca: Akarjuk Messit, de nem bármilyen áron – Laporta

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.15. 12:50
null
Laporta továbbra is bizakodó Messi visszatérésével kapcsolatban (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az FC Barcelona a hétvégén 4–2-re győzött az Espanyol vendégeként, amivel biztossá tette története 27. bajnoki címét. A katalán óriásklub elnöke, Joan Laporta a bajnoki siker másnapján több katalán sajtóorgánumnak is nyilatkozott, legfontosabb mondatait a Marca gyűjtötte egy csokorba.

„Beszéltem Leóval, hogy valamelyest tisztába tegyem azt a helyzetet, amely akkor adódott, amikor a klub érdekeit mindenki elé kellett helyeznem, s ebbe a mindenkibe minden idők legjobbja is beletartozik. Nemrégiben ismét beszélgettünk, és a párbeszédünk kellemes volt – kezdte Joan Laporta. – Ő a világ legjobbja, akivel minden edző szívesen dolgozna együtt. Minden tiszteletem a szaúdiaké, akik remek munkát végeznek, de a Barca az Barca. Ez az ő otthona. (…) Szeretjük Messit, ám nem fogunk csillagászati összeget fizetni érte, a klub ugyanis kénytelen takarékoskodni.”

A Barcelona első embere kitért Gavi és Ansu Fati helyzetére, valamint a lehetséges igazolásokra is.

„Meg vagyok győződve arról, hogy Gavi a Barcában folytatja, nem aggódom miatta. (…) Ansu Fatira is számítunk. Ő a Barca játékosa, aki beépült a csapatba és itt akar sikeres lenni. A szakmai stáb majd eldönti, hogy egészen pontosan mi lesz a sorsa. (…) Képesek leszünk igazolni, meg fogjuk erősíteni a védelmünket, a középpályát és a csatársorunkat is, de ehhez arra is szükség van, hogy a La Liga elnöke rábólintson a költségvetési terveinkre. Bízom benne, hogy Javier Tebas értékelni fogja a költségcsökkentés érdekében tett erőfeszítéseinket” − nyilatkozta Laporta.

A Barca elnöke ezután elmondta, hogy az Espanyol-szurkolók akciója ellenére a városi rivális sportszerűen fogadta az általa vezetett egyesületet, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a bajnokság következő évadában is játszhatnak városi rangadót.

SPANYOL LA LIGA
34. FORDULÓ
Espanyol–FC Barcelona 2–4 (0–3)
Barcelona,
RCDE Stadium, 27 360 néző. Vezette: Bengoetxea
Espanyol: F. Pacheco – Gil, Sergi Gómez (Puado, a szünetben), Montes, Cabrera, Oliván (Koleosho, 84.) – Melamed (Espósito, 84.), Darder, Denis Suárez (Calero, a szünetben) – Braithwaite (Pedrosa, 55.), Joselu. Vezetőedző: Luis García
Barcelona:
Ter Stegen – Koundé, R. Araújo (Alba, 62.), Christensen (Alonso, 74.), A. Balde – F. de Jong, Busquets, Pedri (Kessié, 89.), Gavi (Fati, 74.) – Raphinha (O. Dembélé, 62.), Lewandowski. Vezetőedző: Xavi
Gólszerző: Puado (74.), Joselu (90+2.), ill. Lewandowski (11., 40.), Balde (20.), Koundé (53.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 34 27 4 3 64–13 +51 85
2. Real Madrid 34 22 5 7 70–32 +38 71
3. Atlético Madrid 34 21 6 7 60–27 +33 69
4. Real Sociedad 34 18 8 8 45–31 +14 62
5. Villarreal 34 17 6 11 52–35 +17 57
6. Betis 33 15 7 11 40–37 +3 52
7. Girona 34 13 9 12 54–48 +6 48
8. Athletic Bilbao 34 13 8 13 44–38 +6 47
9. Osasuna 34 13 8 13 32–36 –4 47
10. Sevilla 34 13 8 13 44–49 –5 47
11. Rayo Vallecano 33 12 10 11 40–42 –2 46
12. Mallorca 34 12 8 14 33–37 –4 44
13. Celta Vigo 34 10 9 15 39–48 –9 39
14. Valencia 34 10 7 17 38–41 –3 37
15. Almería 34 10 6 18 43–61 –18 36
16. Cádiz 34 8 11 15 26–50 –24 35
17. Valladolid 34 10 5 19 30–60 –30 35
18. Getafe 34 8 10 16 30–43 –13 34
19. Espanyol 34 7 10 17 42–60 –18 31
20. Elche 34 4 7 23 26–64 –38 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik