Barca: Szörnyen játszottunk... Nem voltam boldog – Enrique

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.01. 13:02
null
Hullámvölgyben van a Barcelona, így várja a Real Madrid elleni hazai rangadót (Fotó: AFP)
A Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője, Luis Enrique finoman szólva sem volt elragadtatva az Hércules elleni kupamérkőzésen elért 1–1-es idegenbeli döntetlen után játékosai teljesítményétől.

 

„Az első félidőben szörnyen játszottunk. A második játékrészben már több helyzetet alakítottunk ki. Nem voltam boldog a játékunk láttán, de azért sikerült gondot okoznunk egy olyan csapatnak, amely öt védővel állt fel. A párharc nyitott, minden a visszavágón dől majd el – mondta a szakember a szerdával kapcsolatosan, majd röviden kitért a szombati rangadóra is. – Mostantól kizárólag a hétvégi mérkőzésre kell koncentrálnunk. Ez a legjobb és legizgalmasabb meccs a bajnokságban, elszántan várjuk riválisunkat a Camp Nouba.”

Carles Alena méltón mutatkozott be a Barcelona első csapatában: csapata az ő 30 méterről eleresztett bombájával egalizálta a harmadosztályú Hércules ellen.

„Álomszerű debütálás volt. Sokáig vártam erre. Életem egyik legboldogabb napja! – lelkendezett a tehetség. – Az idősebbek mondták, hogy futballozzak, ahogy szoktam, nem kell bizonyítanom senkinek. Ilyen csapattársakkal együtt könnyű a pályán lenni. Hálás vagyok Luis Enriquének a bizalmáért!”

A Barca legutóbbi hat tétmérkőzéséből csak kettőn tudott győzni, szombaton még az is megtörténhet, hogy a bajnokságban kilenc pont lesz a hátránya a rivális Real Madriddal szemben. A szombati el Clásicóra készülve Luis Enrique több játékosra nem számított szerdán. Az Hércules elleni kezdőcsapatból így csupán mutatóban maradhatnak szombatra.

Az el Clásicón a döntetlen és a vendégsiker közel azonos szorzóval fizet a fogadóknak, míg a Barcelona hazai sikere ezúttal valóban értékelhető tételként jelentkezhet.

SPANYOL LA LIGA
14. FORDULÓ
SZOMBAT
13.00: Granada–Sevilla (Tv: Sport1)
16.15: Barcelona–Real Madrid (Tv: Sport1 – élőben az NSO-n!)
18.30: Leganés–Villarreal (Tv: Sport2)
20.45: Atlético Madrid–Espanyol (Tv: Sport1)
VASÁRNAP

12.00: Betis–Celta Vigo (Tv: Sport1)
16.15: Athletic Bilbao–Eibar (Tv: Sport2)
18.30: Alavés–Las Palmas
18.30: Sporting Gijón–Osasuna
20.45: Valencia–Málaga
HÉTFŐ

20.45: Deportivo La Coruna–Real Sociedad (Tv: Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 13 10 3 36–11 +25 33
2. Barcelona 13 8 3 2 33–14 +19 27
3. Sevilla 13 8 3 2 24–18 +6 27
4. Atlético Madrid 13 7 3 3 28–11 +17 24
5. Real Sociedad 13 7 2 4 22–14 +8 23
6. Villarreal 13 6 4 3 19–10 +9 22
7. Eibar 13 6 3 4 20–16 +4 21
8. Athletic Bilbao 13 6 2 5 17–16 +1 20
9. Celta Vigo 13 6 2 5 21–23 –2 20
10. Las Palmas 13 5 4 4 24–21 +3 19
11. Málaga 13 5 4 4 21–19 +2 19
12. Espanyol 13 4 6 3 17–17 0 18
13. Alavés 13 4 4 5 13–16 –3 16
14. Betis 13 4 2 7 14–25 –11 14
15. Leganés 13 4 1 8 11–25 –14 13
16. Valencia 13 3 2 8 17–24 –7 11
17. Deportivo La Coruna 13 2 4 7 13–23 –10 10
18. Sporting Gijón 13 2 3 8 12–27 –15 9
19. Osasuna 13 1 4 8 12–26 –14 7
20. Granada 13 5 8 11–29 –18 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik