La Liga: Kínába szerződött az edző, hogy mentse a klubját

Vágólapra másolva!
2014.12.18. 14:48
Elfogadta a kínai Kuangcsou R&F ajánlatát, ezzel is segít nehéz anyagi helyzetben lévő klubjának Cosmin Contra, a spanyol élvonalban szereplő Getafe labdarúgócsapatának immár korábbi vezetőedzője.

A 39 éves román szakember elmondása szerint Kínában körülbelül az ötszörösét kapja jelenlegi fizetésének. Emellett a Getafe is jelentős összeghez jut, míg ő két év múlva visszatérhetne Spanyolországba.

A játékosként 73-szoros válogatott Contra márciusban vette át a Getafe irányítását, amely a vezetésével megmenekült a kieséstől. Az együttes jelenleg 13. a Primera Divisiónban, legutóbb szombaton gól nélküli döntetlent ért el a Barcelona ellen.

A kantoni klubtól november középén távozott a svéd Sven-Göran Eriksson.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik