R. Sociedad: a WBA volt trénere ütötte ki Moyest - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.10. 22:18
Spanyol sajtóhírek szerint Pepe Mel lett a Real Sociedad labdarúgócsapatának új vezetőedzője, a hivatalos bejelentésre hamarosan sort kerítenek az érintettek. Napok óta tartotta magát a hír, hogy az MU-tól idő előtt kiebrudalt David Moyes veszi át a baszkok irányítását, ám végül az anyagiakon megbukott az egyezség. Nem úgy az 51 éves, Real Madrid-nevelésű szakemberrel, akinek játékosként és edzőként is komoly rálátása van a spanyol klubfutballra.

Mel az év elején rövid időre belekóstolt a Premier League-be is, január 9-én nevezték ki a WBA menedzserének, amellyel sikerült ugyan kivívnia bennmaradást, de egy nappal a szezon zárását követően közös megegyezéssel távozott.

Moyes és Mel az előző bajnoki kiírásban a PL-ben március elején meccselt egymás ellen, azt a csatát az MU akkori menedzsere vívta meg (3–0) sikerrel idegenben, a mostani versenyfutásukban viszont edzőtársa áll nyerésre.

A Real Sociedad 11 forduló után a 15. helyen áll a La Ligában – mindössze kilenc pontot szerzett –, az Európa-ligában pedig a csoportkör kapujában bukta el a főtáblára jutást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik