Real Madrid: Mourinho már nem szórakoztató - Míchel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.10. 12:49
Míchel, a Real Madrid labdarúgócsapatának korábbi játékosa szerint José Mourinho, a blancók vezetőedzője túl messzire ment nyilatkozataival, és már nem szolgálja a klub érdekeit.

„Tetszik vagy sem, Mourinho mindig ugyanúgy viselkedett karrierje során, mindig mindent meg akart nyerni. Régen ez még talán szórakoztató volt, de ennek már vége” – mondta Míchel, aki tizennégy évet töltött a Real Madridnál.

Mint ismert, Mourinho a kispadra száműzte a madridiak két korábbi alapemberét, Iker Casillast és Pepét, akiket rendszeresen kritizált a csapat sajtótájékoztatóján. Míchel szerint ezzel már túl messzire ment.

„A csapat saját magának okoz problémákat az utóbbi időben ezekkel a vitákkal és botrányokkal. Én úgy nézem ezt a szituációt, mint egy igazi Real Madrid-szurkoló, nem pedig csak egy divatdrukker. Mindig az edző dönt, de vannak játékosok, akik egyszerűen kiérdemelték karrierjük során, hogy érinthetetlenek legyenek a kezdőben. Diego López nagyszerű játékos, de Iker Casillas kétségkívül a világ legjobb kapusa” – tette hozzá Míchel, aki jelenleg a török Galatasaray csapatánál edzősködik.

Míchel, aki tizennégy évet töltött a Real Madridnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik