Real: korrupciós ügyben hallgatják ki Mourinhót - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.02.13. 14:02
Korrupciós ügyben hallgatják ki április 3-án egy videokonferencia keretében José Mourinhót, a spanyol Real Madrid labdarúgócsapatának portugál szakvezetőjét.

A spanyol As napilap úgy értesült, hogy Mourinho nem az egyedüliként beidézett tanú a portugál futballból, hiszen olyan korábbi volt válogatottakra is kíváncsiak, mint Sá Pinto, Vítor Baía és Rui Costa. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy mi a kapcsolódási pont nevezett négy sportember, illetve a korrupciós ügy között, amelyben Luis Figót már korábban felmentették.

A Barca, a Real és az Inter egykori aranylabdás szélsője 2012 júliusában kötött 750 ezer eurós szponzori szerződést a Taguspark nevű céggel. A tavalyi vádak szerint azonban ezzel a lépéssel nem a céget támogatta és reklámozta, hanem azon túl José Socrates szocialista jelöltet az októberi parlamenti választások során.

A Taguspark három korábbi vezetője továbbra is gyanúsított az ügyben, viszont Figót már felmentették az ellene felhozott korrupciós vádak alól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik