A Real Madridnál is megerősítették, hogy Pellegrini az új edző

Vágólapra másolva!
2009.06.01. 14:17
Manuel Pellegrini lesz a Real Madrid új vezetőedzője. Ezt a chilei szakember jelenlegi klubja, a Villarreal jelentette be hétfő délután, majd később a királyi gárda részéről is megerősítették a hírt. A szakembert várhatóan kedden mutatják be hivatalosan Madridban. Eközben a Real Madridnál ma délután beiktatták az új elnököt, Florentino Pérezt.
Manuel Pellegrini lesz a Real Madrid vezetőedzője
Fotó: Action Images
Manuel Pellegrini lesz a Real Madrid vezetőedzője
Manuel Pellegrini lesz a Real Madrid vezetőedzője
Fotó: Action Images
Manuel Pellegrini lesz a Real Madrid vezetőedzője

José Manuel Llaneza, a Villarreal tanácsnoka azt közölte hétfőn, hogy a két egyesület megegyezett Manuel Pellegrini ügyében, aminek értelmében az 55 éves szakember a Real Madridnál folytatja pályafutását.

A klubok megállapodására azért volt szükség, mert Pellegrinit 2010-ig kötötte szerződése a Villarrealhoz. A hírek szerint 4 millió euróért vásárolta ki a szakembert szerződéséből a fővárosi klub.

„Amint az két baráti klub között szokásos és logikus, a mai megbeszélés egyezséggel zárult” – nyilatkozta Llaneza a Marcának.

A hírt a Real Madrid a Villarrealnál később, az esti órákban erősítette meg. A bejelentés egyébként nem meglepő, hiszen a spanyol sajtó már korábban megszellőztette, hogy Florentino Pérez elnökké választását követően Pellegrini veheti át Juande Ramostól a csapat irányítását.

Pérezt ma délután iktatták be, mint a Real Madrid új első emberét, miután a megadott határidőn belül egyedül ő nyújtott be érvényes pályázatot a klub elnöki székéért folytatott versenyben.

„Minél előbb vissza kell szerezni az álmainkat és az intézményi stabilitást, azt szem előtt tartva, hogy ez a klub a XXI. században is a legnagyobb legyen. Mindenki tudja, hogy nehéz helyzetben vagyunk” – kezdte székfoglalóját Pérez.

„Az olyan emberek, mint Santiago Bernabéu vagy Alfrédo Di Stéfano mutatják az utat. A Real Madrid értékei: tehetség, küzdőszellem, sportszerűség. Mindenkit, aki a klubért dolgozik, arra kérek, hogy segítse ezt a csapatot. Nagyon különleges pillanatok ezek, köszönöm mindenki szeretetét, valamint szintén köszönöm családomnak a támogatást. Az álmok visszatérnek” – mondta a régi-új elnök, aki 2000 és 2006 között már irányította a blancókat.

ZIDANE IS VISSZATÉRT

A korábbi világ- és Európa-bajnok francia középpályás, Zinedine Zidane tanácsadóként vállal szerepet korábbi klubjánál, a spanyol rekordbajnok Real Madridnál. Zidane „reaktiválásának” hírét Florentino Pérez, a „blancók” régi-új elnöke jelentette be hétfőn, miután ünnepélyes ceremónia keretében beiktatták, mint a klub első emberét.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik