Xavi a Barcelonával lemásolná a Manchester United produkcióját

Vágólapra másolva!
2008.11.20. 19:27
Közel áll a szerződéshosszabbításhoz Xavi, a Barcelona középpályása, akinek az az álma, hogy pályafutása végéig a katalán csapatnál játsszon. A 28 éves labdarúgó elmondta azt is, hogy képesnek tartja a Barcát a triplázásra, azaz hogy megnyerje a bajnokságot, s spanyol Király-kupát és a Bajnokok Ligáját is.
Xavi triplázna a Barcelonával
Fotó: Action Images
Xavi triplázna a Barcelonával
Xavi triplázna a Barcelonával
Fotó: Action Images
Xavi triplázna a Barcelonával

Pályafutása során csak a Barcelonában játszott Xavi, és ezen nem is változtatna. A technikás középpályás jelenlegi szerződése 2010-ben jár le, de már közel áll a hosszabbításhoz, sőt, ha rajta múlna, karrierje végéig elkötelezné magát a katalán csapathoz.

„Igen, az az álmom, hogy itt fejezzem be a pályafutásomat. Amióta az eszemet tudom, ehhez a klubhoz tartozom, amiért nagyon szerencsés érzem magam. Nagyon közel járunk a megállapodáshoz, a legjobb úton haladunk a szerződéshosszabbítás felé. Tökéletes az egyetértés köztem és a klub között – nyilatkozta az El Mundo Deportivónak Xavi. – Ők azt akarják, hogy maradjak, én pedig szintén ezt szeretném. Hálás vagyok az egyesületnek és Joan Laportának (a Barcelona elnöke) is, aki elmondta, hogy mindent megtesznek, hogy megtartsanak.”

A Barcelona három ponttal vezeti a spanyol bajnokságot, a spanyol Király-kupában és a Bajnokok Ligájában is a legjobb 16 közé jutott, ráadásul többször is lehengerlő támadójátékot mutatott be (a bajnokságban 11 fordulót követően 36–8-as a gólkülönbsége). Ennek tükrében nem csoda, hogy Xavi merész terveket szövöget a jelenlegi szezont illetően: mindhárom sorozatot meg akarja nyerni.

„Azt hiszem meg tudjuk csinálni. Optimista ember vagyok, mindig pozitívan állok a dolgokhoz. A képessége megvan a csapatnak a triplázáshoz, ehhez azonban nagyon keményen kell dolgozni. Emlékszünk rá, hogy ez a bravúr legutóbb a Manchester Unitednek sikerült, még 1999-ben.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik