Barcelona: Xavi „ezer éve” nem szerzett két gólt egy meccsen

Vágólapra másolva!
2008.11.02. 19:24
Címkék
A Barcelona 4–1-re győzött Málagában, a Primera División 9. fordulójában, többek között Xavi remek játékával és két góljával. A spanyol válogatott játékosának nyilatkozata szerint rég fordult elő vele, hogy duplázni tudott.
„Legutóbb talán még ifjúsági koromban szereztem egy mérkőzésen két gólt. Hozzá kell azonban tennem, hogy minden a csatárainknak köszönhető, akik szétzilálták az ellenfél védelmét, teret nyitva ezzel előttem” – mondta Xavi a szakadó esőben és teljesen felázott talajon lejátszott találkozó után, bár szavainak kissé ellentmond, hogy első találatát szabadrúgásból szerezte.„Örülök az eredménynek, a csapat képes volt alkalmazkodni a körülményekhez” – tette még hozzá a középpályás.Olvassa el a találkozóról készült beszámolónkat, és tekintse meg a mérkőzés góljait!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik