Raúl és Van Nistelrooy is meglőtte gólját, a Real nyerte a derbit

Vágólapra másolva!
2008.01.20. 21:05
A Real Madrid együttese 2-0-ra nyerni tudott a 141. madridi derbin a Vicente Calderón-stadionban a rivális – és a forduló előtt bajnoki harmadik helyezett – Atlético Madrid ellen a spanyol élvonalbeli bajnokásg 20. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén. Guti kezdőként kapott játéklehetőséget, Raúl és Van Nistelrooy is betalált.
Raúl hamar beköszönt egykori csapata ellen
Raúl hamar beköszönt egykori csapata ellen
Raúl hamar beköszönt egykori csapata ellen
Raúl hamar beköszönt egykori csapata ellen
Raúl hamar beköszönt egykori csapata ellen
Raúl hamar beköszönt egykori csapata ellen

Bombasztikusan rajtolt a címvédő Real Madrid városi riválisa ellen a Calderóban: Robinho a középkezdés után gyakorlatilag egyből labdát csent, majd Raúlt hozta helyzetbe, aki közelről a kapuba gurított Abbiati kapus mellett.

A harmadik percben aztán Van Nistelrooy gyalogolhatott volna a hazai kapuig, csupán a partjelző akadályozta meg ebben, aki lest mutatott.

A blancóknál hamar kidőlt a sorból Pepe, akinek a helyére Michel Salgado állt be, így Sergio Ramosnak kellett behúzódnia középre Cannavaro mellé.

A 25. percben hatalmas egyenlítési lehetőséghez jutott az Atlético: Gago labdavesztése után Agüero tört előre, majd Forlánhoz passzolt, aki Salgadón átjutva kapura tüzelhetett. Casillas bravúrral hárított.

Agüero és Forlán a következő perceben is többször megbolondította a Real-védelmet, a legközelebb azonban Thiago Motta állt a gólhoz, aki a 30. percben szöglet utáni fejesből a kapufáig jutott.

A Real elsősorban Robinhóban és a kontrákban bízott, nem úgy tűnt azonban, hogy ez hosszú távon is kifizetődő lehet, hiszen a 39. percben például újabb Agüero löketet kellett látványos vetődésel hárítania a Real utolsó emberének.

A 42. percben aztán borult égből villámcsapás az Atlético számára, Sneijder szöglete után a holland gólzsák Van Nistelrooy közelről, kapásból a hálóba tüzelt.

A félidő utolsó pillanataiban újabb Agüero-Casillas párbajt nyert meg utóbbi, kis túlzással Casillas volt a különbség a két csapat között...

A második játékrészben már a játék képe alapján is uralta a terepet a Real, Raúl, Sneijder és Robinho kombinatív játékáról szólt az első negyedóra.

Az utolsó félórában Perea és Agüero tett még egy kósza kísérletet arra, hogy zárkózzón az Aguirre-gárda, a végén azonban maradt a kétgólos Real-siker.

SPANYOL ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG (LA LIGA)

20. FORDULÓ
Atlético Madrid – Real Madrid 0-2 (Raúl 1., Van Nistelrooy 42.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik