Kettős győzelemmel nyerte meg a Szuperkupát Juande Ramos csapata

Vágólapra másolva!
2007.08.20. 00:09
Kettős győzelemmel nyerte a spanyol Szuperkupát a Sevilla csapata a Real Madrid ellen, miután a fővárosban is legyőzte Brend Schuster együttesét. A hazaiak a találkozó végére teljesen szétesetek, hiszen a hajrában még két gólt kaptak, és még Pepét is kiállították. Kanute háromszor, míg Renato kétszer volt eredményes.
Frederic Kanute (balra) háromszor is betalálta a madridi kapuban
Reuters
Frederic Kanute (balra) háromszor is betalálta a madridi kapuban
Frederic Kanute (balra) háromszor is betalálta a madridi kapuban
Reuters
Frederic Kanute (balra) háromszor is betalálta a madridi kapuban

Az első találkozón Luis Fabiano találatával 1-0-ra nyert hazai pályán a Sevilla, így a madridiaknak csupán egy minimális hátrányt kellett volna ledolgoznia, azért, hogy ők zsebelhessék be a Szuperkupát.

A fővárosiak álma már a tizenhetedik percben szertefoszlani látszott, hiszen egy élesen belőtt szabadrúgást Casillas ütött ki jobbra, azonban a kipattanóra lecsapott Poulsen és középre adott labdáját Renato lőtte a hálóba.

A hazaiak azonban nem hagyták ezt annyiban, hiszen Drenthe becsapta a pár perccel korábban gólpasszt adó Poulsen, majd ballal harminc méterről valami borzasztóan nagy gólt akasztott a vendégek kapujába, úgy hogy a labda a felső lécről vágódott a gólvonal mögé.

Ekkor a Brend Schuster együttese mintha elkapta volna a fonalat, és azt lehetett hinni, hogy az előnyt is magukhoz veszik, de ekkor újra érkezett Renato és Duda beadását bólintotta gyönyörű mozdulattal a bal alsó sarokba.

Ezután jött a hidegzuhany a hazaiak számára, hiszen a hajrához közeledve a menteni igyekvő Pepe karjára pattant a labda, amiért a játékvezető tizenegyest adott. Kanute lába nem remegett meg, és magabiztosan érékesítette a büntetőt.

A királyi gárda reményeit Fabio Cnnavaro hozta vissza az első játékrész utolsó percében, amikor remekül érkezett egy jobb oldali beívelt szabadrúgásra, és közelről fejjel kipókhálózta a vendégek kapujának bal felső sarkát.

A második játékrészben a hazaiak próbálkoztak és Raúl kétszer, míg Van Nistelrooy egyszer egyenlíthetett volna, azonban mindhárom alkalommal kimaradtak a lehetőségek.

A hajrában aztán Guti tekert középre egy szabadrúgást, amelyre Sergio Ramos nagyszerűen érkezett, és befejelte a hazaiak egyenlítőgólját.

De még mielőtt elkezdhettek volna a csodában reménykedni a madridiak érkezett újra Kanute, és egy jobb oldali beadás után a szerencsésen elépattant labdát pofozta Casillas hálójába, sőt a hosszabbítás perceiben Kerzsakov passzát is gólra váltotta, és beállította az 5-3-as végeredményt.

Így a Sevilla a hazai győzelem után Madridban is nyert a Real ellen, és 6-3-as összesítéssel 2007-ben Juande Ramos csapata nyerte a Szuperkupát.

SPANYOL SZUPERKUPA, VISSZAVÁGÓ:

REAL MADRID – SEVILLA 3-5 (2-3)
Helyszín: Bernabeu Stadion, Nézőszám: 69 000, Játékvezető: Undiano Mallenco
Real Madrid: Casillas - Sergio Ramos, Pepe, Cannavaro, Miguel Torres (Guti, 46.) - Diarra, Drenthe, Sneijder (Baptista, 83.) – Robinho - Raúl (Saviola, 64.), Van Nistelrooy. Vezetőedző: Bernd Schuster
Sevilla: Palop - Daniel Alves, Fazio, Mosquera (Keita, 46.), Dragutinovic - Jesús Navas, Poulsen, Martí, Duda (Kerzsakov, 71.) - Renato (Maresca, 80.), Kanouté. Vezetőedző: Juande Ramos
Góllövők: Dethre 24., Cannavaro 45., Sergio Ramos 78. ill Renato 17., 29., Kanute 37.-11-esből, 82., 90+1.
Sárga lap: Pepe (37.), Guti (59.), Sergio Ramos (65.), ill. Alves (34.), Duda (71.), Renato (79.), Maresca (83.)
Piros lap: Pepe (90.)

VIDEO - A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


VIDEÓ – DRENTHE SZUPERGÓLJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik